Nagyvilág

Már sosem szabadul ki a Sakál?

Újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Carlost Franciaországban.

A párizsi terrorizmusellenes bíróság újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte Carlos, illetve Sakál néven ismertté vált venezuelai Ilich Ramírez Sánchezt négy robbantásos merényletért, amelyet a vád szerint majdnem 30 évvel ezelőtt hajtott végre Franciaországban. A merényletekben 11-en haltak meg, és mintegy 150-en megsebesültek.

Plusz 18 év

A most 62 éves Carlost 1994 augusztusában fogta el a francia titkosszolgálat Szudánban, s 1997 végén életfogytig tartó börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas gyilkosságért. Jövőre kérhette volna, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, de az új büntetéssel – ha a fellebbezést elutasítják – ez a lehetősége elvész. Az új életfogytig tartó büntetésből legalább 18 évet le kell töltenie – közölte a héttagú bírói testület.

Carlos védői botrányosnak, politikailag motiváltnak nevezték az ítéletet. Azzal vádolták a nyomozó hatóságot, hogy felhasználták a volt kommunista országok archívumait a vádirat elkészítéséhez. Az ügyvédek bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

5 órás védőbeszéd

A vádlott a tárgyaláson egy mintegy ötórás monológban védte magát. Egyik történetet öltötte a másikba, mint egy modern kori Seherezádé. Beszéde gyakran volt heves, maró, időnként zavaros. Egyszer élő mártírnak, másszor élő legendának nevezte magát. Megtört a hangja, amikor a beszéd végén idézett elvbarátja, Moammer Kadhafi megbuktatott és megölt líbiai vezető állítólagos végrendeletéből. A tárgyalóteremben tucatnyi fiatal ült, akik ekkor felemelték ökölbe szorított kezüket. Majd a végén Carlos is felemelte az öklét.

Az ítéletet látszólag lemondóan vette tudomásul. “Börtönben ülök.. és ismét elítéltek egy koncepciós perben” – mondta egyre emelkedő hangon. “Börtönben meghalni… ez a sorsa egy forradalmárnak” – tette hozzá.

A robbantásos merényletekkel kapcsolatos per három másik vádlottja közül egyik sem volt jelen. Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság a palesztin Kamal al-Iszávit és a német Johannes Weinrichtet, valamint felmentette a szintén német Christa Margot Fröhlichet. Weinrich állítólag Carlos európai akcióinak irányítója és a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció tagja volt, és Németországban ül börtönben. Fröhlich, akit egy időben Franciaországban tartottak fogva, szökésben van Németországban, al-Iszávi hollétéről pedig nem tudnak semmit a francia hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik