Nagyvilág

Guinness-rekorder lett Castro

A Kubát 1959-től 2006-ig vezető Fidel Castro bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint az az ember, akit leggyakrabban akartak meggyilkolni. A veterán vezető ellen összesen 638 gyilkossági kísérletet követtek el.

“A kubai forradalom történelmi vezetője, Fidel Castro az az ember, akit a leggyakrabban akartak meggyilkolni a Guinness Rekordok Könyve és az emberölési kísérletek többségét megrendelő amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) levéltára szerint” – írta a Cubadetate hírportál.

A Cubadebate szerint 2006-ig, amikor egészségségi okokból Fidel Castro kivonult a hatalomból és átadta az irányítást öccsének, Raúl Castrónak, “638 gyilkosságot kíséreltek meg ellene, szinte valamennyit a CIA irányítása alatt”.

A meggyilkolását célzó módszerek változatosak voltak, de mind kudarcba fulladt: egyebek mellett robbanóanyagot tettek a cipőjébe, kígyómérget injekcióztak a szivarjába, sőt kis robbanószerkezetet szereltek egy baseball-labdába.

A Cubadebate szerint “azóta tervezték fizikai megsemmisítését, amióta a kubai forradalom élére állt és 1959-ben győzelmet aratott”, és az eltűnésében leginkább érdekeltek között az “észak-amerikai kém- és felforgató ügynökségek” álltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik