Nagyvilág

Fidel Castro évek óta először szólalt meg

Az idősödő és betegeskedő politikus évek óta nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban.

A kubai vezető több mint egyórás interjú során világpolitikai folyamatokról fejtette ki véleményét, beszélt Észak- és Dél-Korea konfliktusáról és az iráni helyzetről is. Azt mondta, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseinek iráni és észak-koreai politikája atomháborúhoz vezethet. Korábban úgy vélekedett, hogy a globális konfliktust az észak-koreai válság robbanthatja ki, de ma már inkább úgy látja, hogy ez akkor következhet be, ha az Egyesült Államok és Izrael megtámadja Iránt.

“Ők olyan ellenállásba ütközhetnek ott (Iránban), amilyet Irakban nem tapasztaltak” – mondta.

Hírügynökségi jelentések szerint az idős politikus kockás inget és sötétkék melegítőt viselt. Lassan beszélt, de lezseren és meggyőzően érvelt, csak ritkán pillantott a feljegyzéseire.

A “lider maximo”, aki 49 éven át állt a szigetország élén, négy éve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Azóta nem látták, hogy egy államtitokként kezelt betegség 2006 júliusában arra kényszerítette, hogy átadja a hatalmat öccsének, Raúlnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik