Nagyvilág

Bíróság előtt a Wikileaks-kiszivárogtató

A meghallgatáson arról döntenek, hogy hadbíróság elé állítható-e a diplomáciai táviratok kiadásával vádolt amerikai katona.

Először jelent meg a bíróság előtt pénteken a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott titkos diplomáciai iratok kiszivárogtatásával vádolt amerikai katona, Bradley Manning. A férfit azzal vádolják, hogy ő adta át a WikiLekasnek a szervezet által nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratokat.

A vádpontok között szerepel továbbá a hadsereg biztonsági szabályzatának megszegése, számítógépes csalás, köztulajdonnal és állami okiratokkal való visszaélés, illetve az ellenség segítése is. Ez utóbbi vádpont akár halálbüntetést is maga után vonhat. A kormányzat azonban már jelezte, hogy nem kér halálbüntetést a katonára.

A meghallgatás akár egy hétig is eltarthat. A Guardian-nek nyilatkozó szakértők szerint kevés bizonyítékra lesz szükség Manning hadbíróság elé állításához, mivel az eljárás jelenlegi szakaszában csak a bűnösség alapos gyanúját kell megállapítani.

Amennyiben büntetőeljárás indul ellene és bűnösnek találják, Manninget életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik.

Manning, aki szombaton lesz 24 éves, 18 hónapja van őrizetben. 2010. május 26-án tartóztatták le, azután, hogy egy hacker, akinek eldicsekedett kiszivárogtatásaival, feljelentette őt. Manning és Adrian Lamo hacker közti levelezést nyilvánosságra hozó Wired magazin szerint a fiatal közkatona “unalmában” adta ki a titkos iratokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik