Nagyvilág

Blokád alatt tart a kínai rendőrség egy déli falut

A majdnem egy hete körbezárt falusiak földjeik kisajátítása ellen tiltakoznak, és mozgalmuk vezetőjének agyonverésével vádolják a rendőröket.

A Kuangtung (Guangdong, Kanton) tartománybeli Vukan (Wukan) lakói azzal vádolják a helyi rendőröket, hogy agyonvertek egy falubelit, Hszüe Csin-pót (Xue Jinbo). Utóbbit azt követően vették harmadmagával őrizetbe, hogy szeptemberben a kisajátítások elleni tüntetés élére állt.

A rendőrség azt hangoztatja, hogy a 42 éves férfi természetes halállal halt meg. A kórházban kiállított halotti bizonyítvány szerint halálát “szívműködési zavar” okozta, s a testén “erőszaknak semmilyen nyoma nem volt látható” – írta szerdán a Hszinhua hivatalos hírügynökség.

“Rendőr- és tűzoltóautók állnak mindenütt a falu körül – mondta név nélkül egy lakos, telefonon beszámolva a múlt csütörtökön kezdett zárlatról. – Azt akarjuk, hogy a központi (pekingi) kormány foglalkozzon a problémánkkal. Nem adjuk fel a harcot, azt akarjuk, hogy a korrupt kádereket letartóztassák.”

Lufeng város hatóságai, amelyhez a falu igazságügyileg tartozik, azt közölték, hogy a rendőrség, a rohamrendőrség és a tűzoltók “a stabilitás fenntartása” céljából vették körül vízágyúkkal a falut. A hivatalos kínai sajtó igen diszkréten kezeli az ügyet, az interneten pedig nem lehet rákeresni a község nevére.

A Hszinhua arról is írt, hogy Hszüe és más falubeli tüntetők szeptemberben betörtek a rendőrségre, és megrongálták a rendfenntartó erők hat járművét is – amit Hszüe egyébként elismert. Vukan lakói azzal vádolják a helyi hatóságokat, hogy nem ajánlottak fel kártalanítást a parasztok földjeiért, a hatóságok viszont azt állítják, hogy mindenben a törvényes eljárást követték.

A földkisajátítások ügye súlyos problémává vált Kínában, ahol a parasztok azzal vádolják a korrupt helyi kádereket, hogy rossz szándékú ingatlanfejlesztőkkel összejátszva igyekeznek meggazdagodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik