Nagyvilág

Súlyos merénylet a belgiumi Liege-ben

Négy embert megölt, és több mint hetvenet megsebesített kedden a belgiumi Liege-ben egy középkorú férfi, aki maga is életét vesztette, amikor gránátokat robbantott fel egy buszmegállóban.

Sajtójelentések szerint a férfi vélhetően egy többfős csoport tagja volt. A csoport egy másik tagja a rendőrséggel lövöldözésbe keveredett. Az események a helyi bíróság főépületének közelében, a zsúfolt Saint-Lambert téren zajlottak. A 33 éves merénylő mellett – aki végül vélhetően öngyilkos lett – egy 75 éves asszony és két tizenéves fiú vesztette életét a kézigránátos robbantások és a lövöldözés miatt.

A sebesültek száma a legfrissebb beszámolók szerint eléri a 75-öt, és többen közülük továbbra is súlyos állapotban vannak. Sajtóértesülések szerint egy kétéves kislány állapota is válságos.Többen a bíróság épületébe menekültek. A hatóságok szerint további két-három támadó még szabadlábon van. Egyelőre információt gyűjtenek és a támadás esetleges második hullámát próbálják kiszámítani és elhárítani.

A halott támadót, Nordine Amranit 2008-ban öt év börtönre ítélték, miután 9500 darabos fegyveralkatrész raktárat, 10 fegyvert és 2800 tő kannabiszt találtak a lakásán. Autóját, melyet a helyszínen megtaláltak, jelenleg tűzszerészek vizsgálják.


Forrás: Twitter

A mentők és a rendőrség nagy erőkkel vonultak a helyszínre, a szomszédos Hollandiából is hívtak segítséget. Több sebesült az igazságügyi palotában és egy közeli múzeumban talált menedéket. A hét súlyos sebesült között a jelentések szerint egy kisgyermek is van.

A belga nagyváros központjában a robbantások után a közlekedés megbénult. A hivatalos szervek egyelőre nem adtak pontos tájékoztatást a történtekről. A lakosság figyelmét felhívták, hogy lehetőleg maradjanak zárt ajtók mögött, amíg a többi elkövetőt kézre nem kerítik. A miniszterelnök és a belügyminiszter hamarosan a helyszínre látogat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik