Nagyvilág

Beiktatták az új egyiptomi kormányt

Beiktatták hivatalába az új egyiptomi kormányt, amely az ígéretek szerint nagyobb hatalommal rendelkezik majd, mint az előző kabinet.

Mohamed Huszein Tantávi tábornok, az Egyiptomot Hoszni Mubarak bukása óta irányító testületnek, a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsának vezetője kilátásba helyezte, hogy Kamál Ganzúri kormányát az eddiginél szélesebb végrehajtói jogkörrel ruházzák fel. Egyelőre nem ismeretes, hogy az új kormány kibővített hatalma mely területekre terjed ki, de az biztos, hogy a katonai vezetés fogja továbbra is ellenőrizni a fegyveres erőket és az igazságügyet.


Fotó: Reuters

A 78 éves Ganzúrit november 25-én bízták meg a kormányalakítással, négy nappal azután, hogy Eszám Saraf addigi miniszterelnök lemondott az újabb, halálos áldozatokat is követelő tömegtüntetések miatt.

Ganzúri már állt az egyiptomi kormány élén, 1996 és 1999 között, vagyis a Mubarak-éra idején, ami miatt viszont sokan kifogásolják a miniszterelnöki kinevezését.

A belügyi tárca irányítását Kairó egyik legnagyobb kerületének eddigi rendőrfőnöke, Mohamed Ibrahím Júszef vette át a március óta a miniszteri posztot betöltő Manszúr el-Eszávitól, aki éles bírálatok kereszttüzébe került a rendfenntartó erők és a katonai kormányzatot ellenző tüntetők közötti összecsapások miatt.

Az új pénzügyminiszter, Mumtáz Szaíd szombaton annak a véleményének adott hangot, hogy túl korai még tárgyalásokat kezdeményezni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 3,2 milliárd dolláros hitelcsomagról, amint azt elődje, Házem el-Beblávi szorgalmazta.

A külügyminiszteri poszt élén nincs változás, marad az eddigi tárcavezető, Mohammed Kámel Amr karrierdiplomata.

Az új kormány akkor kezdi meg tevékenységét, amikor Egyiptomban a több hónapig tartó törvényhozási választások első szakasza az iszlamista pártok elsöprő győzelmét eredményezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik