Nagyvilág

Traktorok bénítják Szófia központját

Bolgár mezőgazdasági gazdálkodók kedden mintegy kétszáz traktorral lezárták a főváros központját.

A munkagépeket a Nevszki ortodox székesegyház körüli téren, illetve részben mellette, a parlamentnél állították le. A gazdálkodók nagygyűlést szerveznek a belvárosba. A területre több száz további munkagép érkezik, ezek jelenleg a városon kívül várakoznak.

Szimeon Gyankov pénzügy- és Miroszlav Najdenov mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter távozását követelik, mert nem teljesítették a termelőknek adott ígéreteket – jelentette ki Angel Bukodinov, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Gyankov – elmondása szerint – csupán másfél évig tartózkodik Bulgáriában, majd mandátumának lejártát követően nem fog az országban élni. Bukodinov hangoztatta, bolgár állampolgárként nem akarja, hogy egy olyan miniszter irányítsa, aki nem akar az országban élni, akinek nem fontos “gyerekeik jövője”.

A bolgár kormány az előzetes tervek szerint jövőre a mezőgazdaság támogatására 285 millió eurót szán, míg a 2012-es elfogadott költségvetésben csupán 170 millió euró szerepel. Ez a tény váltotta ki a bolgár mezőgazdasági termelők haragját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik