Nagyvilág

Megnyílt a Tokiói Autószalon

Az autógyártók 42. japán seregszemléjén a kis elektromos autók és az energiatakarékos járművek dominálnak.

Megnyílt szerdán a kétévente megrendezett Tokió Autószalon, amelyet szombattól látogathat majd a legújabb autócsodákra és az autózás jövőjére kíváncsi nagyközönség. Az idén már 42. alkalommal megtartott autós seregszemlére idén több mint nyolcszázezer érdeklődőt várnak a szervezők, majdnem kétszázezerrel többet, mint amennyi az előző kiállítást megnézte – írta a japán sajtó.

Ezt egyebek mellett azzal szeretnék elérni, hogy 24 év után először újra a japán fővárosban tartják meg az eseményt, amely a korábbi hat óra helyett egészen este nyolcig nyitva áll majd. A látogatók vonzását segíti az is, hogy több külföldi autógyártó, amely 2009-ben a gazdasági válság miatt nem jelent meg, idén újra bemutatja legújabb termékeit Japánban. Az autószalon alatt idén legalább 45 típus világpremierjét tartják meg, szemben az előző szalonon bemutatott 39-el. A járműipari seregszemlére az idén 12 országból 176 kiállító érkezett.


Fotó: Reuters

A 2011-es kiállítást az üzemanyag-takarékos, valamint a kis elektromos autók dominálták. Háromüléses kis elektromos járművel jelentkezett a Toyota (Fun-Vii), a Nissan (Pivo 3) és a Honda (Micros Commuter) is, míg a Suzuki egy kétüléses autóval szállt versenybe. A Toyota bemutatott egy olyan hibridet is, amely a cég állítása szerint kevesebb mint három liter üzemanyagot fogyaszt száz kilométeren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik