Az 1994 óta hatalmon lévő Afrikai Nemzeti Kongresszus már régóta arra készül, hogy elfogadtassa az afrikai Tshwanét, mivel a főváros jelenlegi neve az egykori búr telepesek egyik hősének, a politikus és hadvezér Andries Pretoriusnak az emlékét idézi, aki egy 1838. decemberi csatában hatalmas vereséget mért a bennszülött zuluk tízezres seregére.
A névváltoztatást 2005-ben egyszer már majdnem jóváhagyták, a hatóságok azonban a nemzeti egységre hivatkozva meghátráltak a fehér bőrű lakosság egy részének erőteljes tiltakozása láttán. A Pretoriát körülölelő, elővárosokból és más településekből álló 2,5 millió lakosú közigazgatási egységet és a várost átszelő folyót ma is Tshwanénak nevezik. A most újra beígért fővárosi névváltoztatások végrehajtásához a kormány önkénteseket toboroz.
A búrok hőseinek és az 1990-es évek elején megdöntött apartheidrendszer vezetőinek nevét viselő főútvonalakat bizonyosan átkeresztelik, de ez a sors vár Pretoria központi sugárútjára, a Church Streetre is. “A Church Streetet, a belváros leghosszabb utcáját az elsők között kell sorra venni” – jegyezte meg Kgosientso Ramokgopa polgármester. Ramokgopa egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jelenlegi Nelson Mandela út – amely ma egyedüliként viseli “az új Dél-Afrika” valamely híres személyiségének nevét – igen rövid. “Valójában ez a Nelson Mandela iránti tisztelet hiányáról tanúskodik” – vélekedett.