Nagyvilág

Repülő landolt Fukusimában

A márciusi atombaleset óta első ízben fogadott nemzetközi járatot szombaton a fukusimai repülőtér.

A légikikötőbe érkezett a tajvani Trans-Asia légitársaság charterjárata, amely 180 tajvani turistát szállított a márciusi földrengés és szökőár, illetve nukleáris baleset sújtotta japán prefektúrába. A tajvani turisták a prefektúra nyugati részén fekvő, festői szépségű Aizu hegységet keresik fel.

A Fukusima 1. atomerőműben történt baleset miatt nagy területek váltak sugárszennyezetté, de kizárólag az atomerőmű közvetlen környezetében, 20 kilométeres körzetében fekvő földek talajszennyezettsége jelent veszélyt az emberi szervezetre. Ennek ellenére az idegenforgalom jelentős mértékben megcsappant Fukusima prefektúrában, amely korábban igen népszerű volt, különösen a hegymászók körében.

A fukusimai repülőtér nem szenvedett károkat a március 11-i földrengésben és szökőárban, de azóta nem indítottak menetrendszerinti járatokat. Az elmúlt nyolc hónap alatt a repülőtér egyetlen nemzetközi járatot sem fogadott.

A japán hatóságok megpróbálnak javítani a prefektúra megítélésén, s reklámkampányokkal csalogatják vissza a turistákat Fukusimába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik