Nagyvilág

Hatalmas siker a knédlibolt

Minőségi alapanyagokból, különleges ízekkel készülnek a hagyományos cseh knédlik Prága első knédliboltjában.

A nyáron nyílt üzlet nagy sikereket ért el, termékei iránt egyre nő a kereslet – írja a Respekt című hetilap. Az ötlet Petr Kosiner fejéből pattant ki, aki számos munkahelyen dolgozott már. Szakácsként hat éven át készítette finom knédlijeit, amikor úgy döntött, saját üzletet nyit.

Bár kezdetben aggódott a kereslet hiánya miatt, hamar eloszlottak a kétségei. A száz megkeresett étterem és étkezde közül 98 jelezte vissza, hogy érdekli az ajánlat, és rendelnének Kosinek knédlijeiből.

Kosiner megtakarított pénzéből konyhát bérelt, néhány szakácsot alkalmazott, és megalapította a Knedliky Laznicka nevű céget. Bár manapság több mint négyszáz knédlitekercset és mintegy kétszáz töltött knédlit készítenek naponta, még így is ötször nagyobb mennyiséget igényelnének a megrendelők.

Az első “knédlishop” júniusban nyílt Prágában, de Kosiner már az egyre népszerűbb belvárosi piacokon is árusítja termékeit – az emberek sorokban állnak, hogy hozzájussanak a hagyományos cseh étkekhez.

A Respekt szerint a knédlik sikerének egyszerű a receptje: az ellenőrzések szerint is jó minőségű alapanyagokból készülnek elfogadható áron. A töltött knédlik ráadásul alig 30 százalékkal drágábbak csupán, mint a szupermarketekben kínált “egyszerűbb” változataik. A jellegzetes kenyérknédlik ára pedig megegyezik.

A tradicionális kenyér-, krumpli- és gyümölcsös knédlik mellett Kosiner saját különlegességeit is kínálja: a nagy, kelesztett, fűszeres knédliket.

A vállalkozó a nagy sikerre való tekintettel bővíteni szeretné üzletét. “Szeretnék újabb kisebb üzleteket nyitni Prágában, valamint bővíteni a kínálatot német és juhsajtos knédlikkel” – mesélt terveiről Kosiner.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik