Nagyvilág

Rendőrfőnökök ellen emeltek vádat politikai gyilkosság miatt

Hét ember, köztük két magas rangú rendőrtiszt ellen emeltek vádat Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő megölése miatt.

A pakisztáni terrorellenes bíróság vádat emelt szombaton két magas rangú rendőrtiszt, valamint öt feltételezett tálib fegyveres ellen Benazir Bhutto 2007-ben történt meggyilkolása ügyében – közölte egy pakisztáni ügyész. A majdnem négy éve történt merénylettel kapcsolatban még senkit sem ítéltek el. A rendőrség közlése szerint három másik gyanúsítottat már korábban megöltek, kettő pedig szökésben van.

A vádlottak között van Szaúd Azíz, aki Ravalpindi város rendőrfőnöke volt a gyilkosság idején, valamint egy másik magas rangú rendőrtiszt, Hurrám Sahzad. A rendőrtiszteket tavaly vették őrizetbe, míg a tálib fegyveresek már majdnem négy éve – írta a Dawn című pakisztáni lap.

Bhuttót 2007 december 27-én gyilkolták meg elnökválasztási kampánya közben, Ravalpindi városában. A volt pakisztáni kormányfő két hónnappal meggyilkolása előtt tért vissza hazájába, megszakítva számüzetését. A politikus egy öngyilkos merényletben vesztette életét.

A vád szerint a két rendőrtiszt nem biztosított megfelelő védelmet Bhuttónak, és utasítást adtak a merénylet helyszínének lemosására, ezzel bizonyítékokat semmisítve meg. A vád szerint részt vettek a merénylet kitervelésében is. Az öt állítólagos tálib fegyverest pedig azzal vádolják, hogy segítettek az öngyilkos merénylő bujtatásában – közölte a Nation című pakisztáni lap.

A vádlottak mind tagadták bűnösségüket. Következő bírósági meghallgatásukat november 19-én tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik