Nagyvilág

Afganisztán jövőjéről tanácskoznak

Az isztambuli konferencia résztvevői főként a nemzetközi csapatok kivonása utáni időszak kérdéseit vitatják meg.

A csapatkivonás tervezett ütemének megvalósítását az iszlamista felkelők utóbbi időben megszaporodott merényletei veszélyeztetik. “Az afganisztáni biztonság helyreállításához elengedhetetlen az őszinte szolidaritás a régió országaiban” – hangsúlyozta nyitóbeszédében Abdullah Gül török államfő. A tervek szerint az afgán biztonsági erők 2014 végéig vennék át a NATO-csapatok feladatait, így a koalíciós erők harcoló egységei elhagyhatnák az országot.

Elkezdődött az átadás

A “Biztonság és együttműködés Ázsia szívében” című konferencia során Hamid Karzai afgán elnök ismerteti majd azoknak a tartományoknak és körzeteknek a listáját, amelyekre a feladatátadás második ütemében kerül sor. Hét zónában már idén júliusban megkezdődött a biztonsági feladatok átadása.

Karzai a konferencia előtt Törökország közvetítésével találkozott pakisztáni kollégájával, Aszif Ali Zardarival is, és megállapodtak abban, hogy a két ország együtt fog működni Burhanuddin Rabbani meggyilkolt egykori afgán elnök halála körülményeinek tisztázásában. A tálibokkal béketárgyalásokat folytató Rabbani szeptemberi megölése még jobban elmérgesítette az amúgy is feszült afgán-pakisztáni viszonyt.

Bonnban folytatják

A konferencián a tervek szerint részt vett volna Hillary Clinton amerikai és Alain Juppé francia külügyminiszter is, de Clinton anyja halála, Juppé pedig az euróválság fejleményei miatt lemondta az isztambuli utat.

Decemberben a németországi Bonnban hasonló konferenciára kerül majd sor, amelyen az Afganisztánnak legtöbbet adományozó országok fogják megvitatni a közép-ázsiai ország 2014 utáni jövőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik