Nagyvilág

Óriási robbanás pusztított egy kínai sztrádán

Két robbanóanyagot szállító kamion ütközött össze egy autópálya fizetőkapujánál. 70 tonna rakomány repült a levegőbe.

Eddig hét halottja és közel 200 sérültje van egy benzinkút közelében bekövetkezett délnyugat-kínai detonációnak, amit két robbanóanyagot szállító kamion ütközése okozott – jelentette helyi forrásokra hivatkozva a kínai média kedden.

Az eset Kujcsou tartomány Fucsüan városában, egy autópálya fizetőkapujának fülkéinél, a déli órákban történt. Az ütközés következtében körülbelül 70 tonna rakomány robbant fel és rombolt le épületeket, repített a levegőbe közelben álló gépkocsikat.

Helyszíni jelentések szerint mintegy futballpálya nagyságú területen az épületeknek csak a falai maradtak meg. Egy szomszédos gabonaraktár és egy ötemeletes lakóház súlyosan megrongálódott, 3 kilométeres körzetben betörtek az ablakok.

Az eset helyszínéről eddig megjelent képeken hatalmas krátert, romokat, betongerendák törmelékét látni. Közel kétszáz sérültet szállítottak kórházba, közülük húsznak az állapota válságos – közölte a mentési központ illetékese. A mentők a romoknál élő emberek után kutatnak, a nyomozás tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik