Nagyvilág

Börtönlázadás utórengés után Törökországban

Az őrökre támadtak és gyújtogattak a rabok a földrengés sújtotta török területen, egy erős utórengés után.

A Törökország délkeleti részén található Van város börtönében egy kedd esti, 5,4-es erősségű utórengést követően lázadtak fel a celláikba visszatartott, és az épület összedőlésétől tartó rabok. A foglyok késekkel és ollókkal támadtak az őrökre, a Reuters helyszíni tudósítója pedig lángokat és füstöt látott felszállni az épületből, valamint lövések hangjait is lehetett hallani.

A helyzet azután rendeződött, hogy a török hatóságok több katonát vezényeltek a főleg kurdok lakta területen lévő börtönhöz, ahol kurd parlamenti képviselő is segített az rabokkal folytatott tárgyalásokban. Közben a rendőrség könnygázgránátokkal oszlatott fel egy több mint kétszáz fős tömeget a börtön előtt. A helyzet pár órával az utórengés után rendeződött – mondták el helyi tisztségviselők a Reutersnek.

Az érintett börtönből a vasárnapi, 7,2-es erősségű földrengés után a török sajtóban megjelent hírek szerint kétszáz rab szökött meg, egy leomlott falon át. Közülük ötvenen azonban nem sokkal később visszatértek, miután ellenőrizték, hogy családtagjaik rendben vannak-e. Tisztségviselők azonban túlzónak nevezték a megjelent híreket. Közlésük szerint csak „néhány” rab hagyta el a börtönt rokonlátogatásra, és mind vissza is tértek.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint már legalább 459 halottja van a vasárnapi földrengésnek, de a szám várhatóan még emelkedni fog, mivel sok áldozatot még eltűntként tartanak nyilván. Közben a lakhely nélkül maradt túlélők sátorhiányról panaszkodnak, a Vörös Félhold pedig közölte, hogy nehezen tud menedéket biztosítani számukra, miközben lassan megérkezik a területre az első hó.

A török kormány kedden nemzetközi segítséget kért harminc országtól, hogy ideiglenest szállást tudjanak biztosítani a rengés túlélőinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik