Nagyvilág

Bejelentették Líbia felszabadulását

Az ország új vezetői vasárnap ünnepélyesen kinyilánították azt is, hogy a jogrendszer alapja az iszlám jog, a saría lesz.

A Bengáziban több tízezer ember jelenlétével megtartott ünnepélyen Abdel-Hafiz Goga, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második embere líbiai trikolórba burkolva lépett a pódiumra, és közölte, hogy nyolc hónapos polgárháború után Líbia felszabadult.

Musztafa Abdel-Dzsalíl, az ÁNT vezetője a pódiumon letérdelve imádkozott, majd közölte: “muzulmán nemzetként az iszlám saríát tekintjük a törvényhozás forrásának, és ezért minden olyan törvény, amely ellentétes az iszlám elveivel, érvényét veszti”.

A líbiai vezető megbocsátásra, toleranciára és megbékélésre szólította fel honfitársait, hangsúlyozva, hogy meg kell szabadulniuk a gyűlölettől és az irigységtől. “Felszólítom a líbiaiakat, hogy fogadják el a törvények uralmát és erőszakkal ne akarjanak jogokat szerezni maguknak” – fogalmazott Abdel-Dzsalíl.

Azt is kijelentette, hogy Líbia továbbra is betartja minden nemzetközi szerződését.Musztafa Abdel-Dzsalíl kilátásba helyezte, hogy olyan bankokat hoznak létre, amelyek a kamatszedést elutasító hitelv szerint végzik tevékenységüket.

Mahmúd Dzsibríl, az ÁNT második embere a nap folyamán közölte: már zajlanak a tárgyalások az átmeneti kormány felállításáról. Mint elmondta, ő maga nem vesz részt ebben a kormányban, amelynek felállítása egyébként egy héttől egy hónapig tartó időt vesz igénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik