Nagyvilág

Hollande lesz Sarkozy kihívója

A francia szocialisták új, amerikai mintára rendezett előválasztáson döntöttek arról ki lesz a párt 2012-es elnökjelöltje.

A francia Szocialista Párt (PS) a külföldön kevésbé ismert Francois Hollande korábbi főtitkárt választotta elnökjelöltjének a vasárnapi, újításnak számító jelöltválasztáson. A jelenlegi pártvezér Martine Aubry- aki a két forduló között az “erős baloldal” képviselőjének tüntette fel magát, elutasítva a szerinte Hollande által képviselt “puhány és homályos baloldalt” – 44 százalékot ért el.

Az 57 éves Hollande Nicolas Sarkozy konzervatív államfő ellenfele lesz a 2012-es elnökválasztáson. Sarkozy ugyan hivatalosan még nem jelentette be, hogy újra indulni fog, de azt Franciaországban mindenki kész tényként kezeli.

A legnagyobb francia ellenzéki párt amerikai mintára minden baloldali francia választópolgár számára nyitott szavazáson választotta meg a köztársasági elnökjelöltjét. Az előválasztás második fordulójában mintegy 3 millióan vettek részt. A politikai újításnak számító előválasztási kampányt egyébként hatalmas érdeklődéssel követték a franciák: a jelöltek utolsó tévévitáját közel 6 millióan nézték.

“Az előválasztás még legitimebbé és még erősebbé tette a jobboldallal és a szélsőjobboldallal szembeni küzdelemben (Hollande-ot). Eljött az idő, hogy mindannyian felsorakozzunk a jelöltünk mögött” – fogalmazott a vesztes pártvezér, aki néhány perccel később már Hollande-dal együtt jelent meg a pártház teraszán.

Az első fordulóban hat politikus szállt ringbe az elnökjelölti tisztségért, s az elvérzett négy aspiráns mindegyike Hollande mellett sorakozott fel a két forduló között, köztük a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztese, Ségolene Royal, aki Hollande élettársa volt harminc évig és a PS bal szárnyához tartozó globalizációkritikus Arnaud Montebourg is, aki a harmadik helyen végzett.

A baloldali jelölt megválasztásával gyakorlatilag meg is kezdődött az elnökválasztási kampány. Jean-Francois Copé, a kormánypárt nemzetgyűlési frakcióvezetője bejelentette, hogy a jobbközép már a hét elején “ellentámadásba” lendül. Az ellenzék számára mostantól az alapvető kérdés az, hogy a vártnál szorosabbá vált előválasztási küzdelem után egységes tud-e maradni a megválasztott baloldali elnökjelölt mögött. A köztársasági elnökválasztás első fordulóját 2012. április 22-én, a második fordulót május 6-án tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik