Nagyvilág

DSK ezt is megúszta

Elévülésre hivatkozva vádemelés nélkül lezárta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetője ügyét a párizsi ügyészség, de azt kimondta, hogy szexuális zaklatás történt.

A volt IMF-vezér ellen Tristane Banon újságíró-regényíró tett júliusban panaszt nemi erőszak kísérletének gyanújával egy 2003. februári találkozón történtek miatt, amely a nő szerint dulakodással ért véget.

Az ügyészség előzetes vizsgálata megállapította, hogy bizonyítékok hiányában a nemi erőszak kísérletének gyanúja nem megalapozott, az esetet viszont szexuális zaklatásnak minősítette, de miután az 2003-ban történt, eljárás nem indítható, hiszen annak elévülési ideje három év.

A politikust szeptember végén szembesítették a francia írónővel. A több mint kétórás eljárás során egyik fél sem változtatott álláspontján. Sajtóértesülések szerint korábbi rendőrségi kihallgatásán a volt IMF-vezető beismerte, hogy annak idején, a 2003-ban lezajlott találkozón közeledni próbált a nőhöz, meg akarta csókolni őt, de a kísérlet sikertelensége nyomán feladta. Az erőszak tényét viszont egy televíziós interjúban határozottan elutasította, “képzelt jelenetnek” minősítette azt, amit a nő előadott az állítólagos megerőszakolási kísérletről, és rágalmazásért eljárást indított ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik