Szó szerint kiürülnek a falvak Ukrajnában. Több száz településről költöztek el a helybéliek a kilátástalan életkörülmények miatt, és a városokban próbálnak szerencsét. Körükben az egy főre jutó átlagjövedelem 766 hrivnya, ami alig több, mint húszezer forint, és mindössze kétharmada az országos átlagjövedelemnek. Az ukrán falvak felében egyetlen vállalkozás sem működik, így az ott élőknek egyszerűen nincs hol dolgozniuk – adta hírül a Szegodnya című ukrán napilap netes kiadása. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezett vidéki lakosok nyolc százaléka nyomorgónak, 45 százaléka szegénynek vallotta magát. A kijevi kormány földreformra készül, felértékelné a termőföld értékét, ettől talán gyarapodhat az ágazatban dolgozók jövedelme. Jelenleg a közel 46 milliós Ukrajna lakosságának egyharmada él falvakban.
Aggasztó méreteket ölt a népességfogyás és az elvándorlás. Az elmúlt húsz évben két és félmillióval csökkent a vidéki lakosok száma az országban.
Ajánlott videó
- 05:58 Egy éve ilyenkor: nyolc magyar turista halt meg egy kenyai repülőbalesetben
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 23:37 A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 05:00 Nem mindegy, mikor aprítjuk, és hol tároljuk a tűzifát
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 15:14 Bilincsbe rakták Orbán Viktort egy cseh politikai magazin címlapján
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 14:31 Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú bántalmazott, majd rabolt ki egy férfit Salgótarjánban
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
