Nagyvilág

A jeti létezését bizonygatják orosz tudósok

A legendás havasi ember esetleges létezéséről tartanak háromnapos nemzetközi konferenciát a szibériai Tastagolban.

A kemerovói területi közigazgatás szóvivője azt mondta a dpa-nak, hogy a hét országból, köztük Oroszországból, az Egyesült Államokból és Kínából érkező szakértők “meglepő felismeréseket és egyedülálló fotókat, hangfelvételeket” fognak közzétenni az emberszerű állatról az október 6-8-i szibériai tanácskozáson.

Miután szemtanúk látni vélték a jetit a Tastagoltól 80 kilométerre fekvő Azasz-barlang közelében, vadőrök mozgásérzékelővel felszerelt kamerát helyeztek ki, bár bizonyító erejű fotót nem sikerült készíteniük.

A kemerovói hatóságok tavaly hivatalos jetifigyelmeztetést adtak ki, mondván, a pusztító nyári erdőtüzek nyomán a titokzatos lény arra kényszerülhet, hogy az erdőn kívül keressen élelmet magának.

Egy jetiexpedíción, amely szeptemberben indult a kemerovói kerületbe, részt vett Nyikolaj Valujev orosz profi ökölvívó is. A 2,13 méteres óriás azonban már eleve a siker csekély esélyével vágott bele a keresésbe. “Az esély, hogy jetit találunk, nagyjából ugyanakkora, mint hogy megtaláljuk a Loch Ness-i szörnyet vagy az Atlantiszt (az állítólagos elsüllyedt kontinenst)” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik