Nagyvilág

Washington megállítaná Izrael elszigetelődését

Segíteni kell az "arab tavasz" miatt elszigetelődő Izraelnek, hogy helyre tudja állítani kapcsolatait olyan országokkal, mint Egyiptom vagy Törökország.

Ezt Leon Panetta amerikai védelmi miniszter jelentette ki vasárnap, útban a térségben teendő körútjára. A politikus hozzátette: semmi kétsége nincs afelől, hogy Izrael katonailag ezután is fölényben lesz a Közel-Kelet többi országával szemben. A kérdés az, hogy “akkor is fenn tudja-e tartanai katonai előnyét, ha közben a diplomácia területén elszigeteli magát” – mutatott rá a védelmi miniszter, aki hétfőn izraeli és palesztin vezetőkkel találkozik, majd továbbutazik Egyiptomba.

“A régió biztonságának szempontjából nagyon fontos” segíteni Izraelnek például a Törökországgal és Egyiptommal való kapcsolatának helyreállításában – hangsúlyozta Panetta.

A közel-keleti béketárgyalásokról szólva elmondta: nyomást fog gyakorolni az izraeli és a palesztin vezetőkre annak érdekében, hogy üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz. “A legfőbb üzenetem a két fél számára, hogy semmit nem veszítenek, ha újrakezdik a tárgyalásokat” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik