Nagyvilág

A kínai kormány üldözi a netes “káros pletykákat és hamis információkat”

Szigorodnak a szabályok, kisebb teret engedve a kritikus véleményeknek.

Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt hónap során már többször figyelmeztette a központi vezetés a kínai internetezőket, hogy ne terjesszenek hamis információkat a világhálón, mert komoly büntetésre számíthatnak. A nethasználóknak be kell tartaniuk a jogszabályokat, önfegyelmet kell gyakorolniuk és tartózkodniuk kell a szóbeszédek továbbadásától, azok ugyanis a társadalmi stabilitást veszélyeztetik – mondja a kormány internet információs hivatala. A kínai jogszabályok értelmében a rémhírek terjesztése öttől tíz napig tartó szabadságvesztéssel és 500 jüan (16900 forint) megfizetésével  büntethető.

A kínai mikroblogok az elmúlt hónapok eseményeit, így Aj Vej-vej ellenzéki művész letartóztatását vagy a júliusi vencsoui vonatszerencsétlenséget követően kerültek a központi vezetés figyelmének középpontjába. A hagyományos médiával szemben az internetes közösségi oldalak tartalmát jóval nehezebb korlátok közt tartani, a cenzúra megkerülésében pedig meglepően kreatívnak mutatkoznak a kínai internetezők.

Aj Vej-vej őrizetbe vétele után például a művész nevét az azzal hasonló hangzású, ám más jelentéssel bíró szavakkal helyettesítették, így lehetővé téve az információ áramlását. A 40 halálos áldozatot követelő szuperexpressz-katasztrófát követően csakugyan a Sina mikroblog vált a közfelháborodás első számú platformjává, felhasználók tömegei kritizálták a hatóságok reagálását. Ezt követően indított harcot Peking az interneten keringő  “pletykák és híresztelések” ellen, ami tágabban értelmezve a vezetéssel szemben kritikus tartalmak kiszűrését jelenti.

A mikroblogokon ugyanis gyakoriak a tartományi politikusok visszaéléseivel és szerelmi botrányokkal kapcsolatos leleplező bejegyzések. Peking számára azonban az igazi veszélyt az jelenti, hogy a cenzúra megkerülésével és az érzékeny témák megvitatásával a több száz millió felhasználóval rendelkező oldalak könnyen társadalmi feszültséget gerjeszthetnek.

Szeptember közepétől a Sina mikroblog a tartalmak fokozottabb figyelésével lép fel a valós alapot nélkülöző híresztelések kiszűrése érdekében, emellett a vállalat mostantól a pletykát terjesztő felhasználók profiljait is felfüggesztheti. A változtatások az internetezés jobb körülményeinek megteremtését szolgálják, nem pedig felsőbb utasítás eredményei – állítja a Sina szóvivője. A szigorítást megelőzően, augusztusban ugyanakkor Liu Csi, a 24 legbefolyásosabb párttagot tömörítő Politbüro tagja tett látogatást a vállalatnál, aki a félrevezető információk káros hatásaira hívta fel a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik