Nagyvilág

Érik a szlovák bocsánatkérés a Malina Hedvig-ügyben

A kormánynak szeptember 30-áig kell kidolgoznia állásfoglalását a megvert magyar lány strasbourgi beadványával kapcsolatban.

Elismerte a szlovák kormány, hogy sérültek Malina Hedvig, a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány emberi és állampolgári jogai, mivel a hatóságok nem vizsgálták ki megtámadásának körülményeit – írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.

Az újság szerint a szlovák kormány szerdai ülésén tárgyalt a megegyezésről, a nyilatkozatot csak Daniel Lipsic belügyminiszter nem szavazta meg.

A kormánynak szeptember 30-áig kell kidolgoznia állásfoglalását Malina Hedvig strasbourgi beadványával kapcsolatban, erre több mint fél éve volt, mert az emberi jogi bíróság keresetét még március 28-án megkapta.

Az Új Szó szerdán érdeklődött az Európai Emberi Jogi Bíróság szlovákiai kormányképviselőjénél, Marica Pirosíkovánál, aki azt mondta: a különleges körülményekre való tekintettel nem beszélhet arról, hogy elkészül-e az említett időpontra az állásfoglalás.

Ez a speciális körülmény a lap értesülései szerint az, hogy az igazságügyi miniszter ismételten javasolta Hedvig ügyvédjének a békés megegyezést. A bíróság szabályzata szerint a felek sem a tárgyalás tényéről, sem az ott elhangzott feltételekről nem nyilatkozhatnak.

Az Új Szó úgy tudja: a szlovák kormány elismerte a jogsértést és békés megegyezés készül. “Egyelőre találgatni sem lehet, milyen hatással lesz ez a fejlemény a pozsonyi főügyészségre (jelenleg az ügy ott van). Tartani lehet attól is, hogy egy következő kormány, amelyben ugyanazok foglalnának helyet, akik Hedviget hazugsággal vádolták, azzal bagatellizálná a mostani kabinet nyilatkozatát, hogy a békés rendezésre politikai szimpátiák alapján került sor” – áll a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik