Nagyvilág

Törökország a Facebookon azonosított izraeli katonákat

Közösségi oldalak segítségével azonosították a török nyomozók a gázai segélyhajók elleni akcióban részt vett izraeli katonákat.

A Sabah című török napilap információi szerint a török titkosszolgálat az izraeli és török sajtóban megjelent fotók segítségével kutatott a 2010 májusában történt kommandós akcióban részt vett izraeli katonák után a Facebookon és egyéb közösségi oldalakon.

Ankara arra készül, hogy büntető eljárást indít az izraeli katonák ellen, és az eljárásnak nemzetközi bíróság előtt is érvényt szerez. A titkosszolgálat e célból átadott az illetékes török ügyészségnek egy 174 nevet tartalmazó listát, amelyen a gyanúsított katonák rendfokozatát is feltüntették.

Korábban az AFP francia hírügynökség arról adott hírt, hogy a gázai segélyakciót szervező török iszlamista szervezet ügyvédje, Ramazon Aritürk átadta az isztambuli ügyészségnek azoknak az izraeli katonáknak a nevét, akik parancsot adtak a támadásra vagy érintettek abban.

Az izraeli kommandósok 2010. május 31-én rohamcsónakokról és helikopterekről próbálták hatalmukba keríteni a Mavi Marmara nevű vezérhajót, amely további öt hajóval együtt a Gázai övezet köré vont izraeli tengeri blokádot készült áttörni, és tízezer tonnányi segélyszállítmányt eljuttatni a palesztin terület lakosságának. A Mavi Marmara fedélzetén azonban heves ellenállásba ütköztek, és a kialakult közelharcban megölték a hajó kilenc török utasát.

A kommandós bevetés okozta viszály az egykor jó török-izraeli viszony további romlásához vezetett. A török kormány idén szeptember elején kiutasította Izrael nagykövetét, és felfüggesztette katonai együttműködését Izraellel, amiért a zsidó állam nem kért bocsánatot a segélyhajók elleni akció miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik