Nagyvilág

Kétmillióan halnak meg évente a szennyezett levegő miatt

A WHO szerint ha az országok megfelelően bánnának a környezettel, számottevően csökkenthető lenne a tüdőrákban szenvedők száma.

Minden évben 2 millió ember halála írható a szennyezett levegő számlájára, s a halálesetek jelentős része elkerülhető lenne, ha a nagyvárosok betartanák az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a légköri szennyezés egészségügyi határértékére tett ajánlást – derül ki a WHO hétfőn ismertetett jelentéséből.

A levegő minőségéről készített, a maga nemében példa nélküli dokumentum 91 ország összesen 1100 városából – többnyire fővárosokból és 100 ezer feletti lakosú nagyvárosokból – gyűjtött adatok feldolgozása alapján készült.

A jelentés készítői felhívják a figyelmet arra, hogy a finomszemcsés anyagok (a szálló por) behatolnak a tüdőbe, s így a vérkeringésbe is bekerülnek, különböző szív- és érrendszeri megbetegedéseket, tüdőrákot, asztmát és egyéb légzőszervi bántalmakat okozva. A levegő szennyeződését elsősorban a különböző emberi tevékenységek – egyebek mellett a motoros járművek és az erőművek működése – során lejátszódó égési folyamatok okozzák.

A WHO tanulmánya szerint a betegek, a gyermekek és az idős személyek különösen veszélyeztetettek a légszennyezés szempontjából. Az egészségügyi szervezet a problémára adandó válaszok között a tömegközlekedés fejlesztését, a gyaloglás és a biciklizés népszerűsítését, valamint a fűtőanyagként nem szenet használó erőművek építését említi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik