Nagyvilág

Ján Slota kikelt a szlovákiai magyar pártok ellen

A nacionalista politikus felszólította a szlovák pártokat, hogy szakítsák meg kapcsolataikat az MKP-vel és a Híddal.

A szélsőségesen nacionalista politikus szerint “a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) és a Hídnak a képviselői a magyar kormány és parlament ötödik hadoszlopa Szlovákiában”. A szlovák politikai pártoknak ezt a “kemény irredentizmust és Nagy-Magyarország híveit” el kell utasítaniuk.

Slota szerint mindezt Berényi Józsefnek, az MKP elnökének a viselkedése bizonyítja. A politikus kifogásolja, hogy Berényi az Európai Parlamentben bírálta a szlovák kormány kisebbségi politikáját, illetve, hogy Balogh Csaba új pozsonyi magyar nagykövetet tájékoztatta a szlovákiai belpolitikai fejleményekről.

“Felszólítom ezért az összes szlovák politikai pártot, hogy szakítsák meg mindenféle megállapodásukat, párbeszédüket és kapcsolataikat a veszélyes szlovákiai magyar pártokkal, amelyek felforgatják államiságunkat” – áll Slota felhívásában.

Slota egy másik szerdai nyilatkozatában élesen bírálta Sólyom László volt köztársasági elnököt, hogy a hét végén megkoszorúzta Esterházy János volt szlovákiai magyar politikus kassai mellszobrát. A hivatalos szlovák álláspont szerint Esterházy háborús bűnös.

“Az SNS már akkor is élesen tiltakozott, amikor ez a háborús bűnös (Esterházy) mellszobrot kapott Kassán. Arra azonban nem számítottunk, hogy a magyar politikai elit kirándulásokat tesz a mellszoborhoz és ott térden állva fog kúszni” – jelentette ki a politikus.

Úgy vélekedett, hogy “a magyar politikusok nem képviselni vagy együttműködni járnak Szlovákiába, segíteni pedig már egyáltalán nem, hanem csak provokálni és abban versenyezni, hogy ki sérti meg jobban szuverén államunkat”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik