Nagyvilág

Rekordszuperrizs-termés Kínában

Saját világrekordját megdöntve hektáronként 13,9 tonna termést hozott az idén a szuperrizsnek nevezett hibrid rizs Kínában.

Rekordmennyiségű, hektáronként 13,9 tonna termést hozott az idén a Hunan tartománybeli próbavetésén a DH2525 hibrid rizs Kínában – számolt be az eseményről kedden a legtöbb kínai napilap. A hagyományos rizsnél 20-30 százalékkal többet termő, ma már csak “szuperrizsként” emlegetett növényt több fajta rizs keresztezésével hozzák létre, kifejlesztője, a 81 éves Jüan Long-ping (Yuan Longping) agrártudós 1974 óta dolgozik tökéletesítésén.

A szuperrizs 2000-ben hektáronkénti 10,5, 2004-ben pedig 12 tonna termésével már kétszer döntött világrekordot, 2020-ra a tudósok az ideinél is többet, 15 tonnát várnak.

A DH2525-öt 2009-ben már többek közt Indiában, Vietnamban és az Amerikai Egyesült Államokban is vetették, és átlagosan 15 százalékos terméshozamtöbbletet generált. Tavaly a kínai vetésterület 25 százalékát szuper hibrid rizzsel ültették be – közölte a mezőgazdasági minisztérium.

Kína évente mintegy 29 millió hektáron termel rizst, a nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint 6,3 tonna hektáronkénti átlagos terméssel. A rizstermelés új formájával az ország jelentős vízkészleteket és termőföldterületet spórolhat meg, amelyet akár más mezőgazdasági termékek termesztésére is fordíthat.

A termelés fokozása ráadásul nemcsak Kína javát szolgálja, hanem a világszegénység leküzdésében is kulcsszerepet játszhat. Jelenleg a kínai lakosság 60 százaléka, a világ lakosságának pedig fele fogyaszt rizst. Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) számításai szerint 2030-ra az 1995-ös szintekhez viszonyítva 60 százalékkal több gabonára lesz szükség, hogy a növekvő népesség igényét kielégítsék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik