Nagyvilág

Vallási intolerenciát is hoz az “arab tavasz”

Növekszik a vallási intolerancia az "arab tavasz" országaiban - figyelmeztetett az amerikai külügyminisztérium.

Miközben az autokrata vezetők hatalmának a megdöntése millióknak ad reményt a szabadságra, új fenyegetések is megjelennek a vallási és etnikai kisebbségek szempontjából – jelentette ki Hillary Clinton külügyminiszter a 2010-es esztendő második feléről összeállított Nemzetközi Vallásszabadság Jelentés bemutatásakor. Clinton felszólította az “arab tavasz” országait, hogy az elnyomás egyik formáját ne cseréljék fel egy másikra.

Az Egyesült Államok nyilvánosan is aggodalmának adott hangot a felkelés utáni felekezeti erőszak, valamint a vallási és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos bánásmód miatt Egyiptom és Líbia esetében. Ugyancsak elítélte, hogy Szíriában vallási kisebbségeket támadtak meg, valamint a kormány hónapok óta folytatja az ellenzékkel szembeni brutális akciókat.

A jelentésben aggodalommal említették meg Iránt és Szaúd-Arábiát is a vallásszabadság megsértésének esetei miattl, és az amerikai külügyminisztérium értékelése szerint rosszabbodott a vallásszabadság helyzete Kínában és Afganisztánban.

A világ legnagyobb muzulmán közösségének otthont adó Indonézia kormánya ugyan általánosságban kiáll a vallásszabadság mellett, de bizonyos esetekben nem tudott védelmet nyújtani a vallási diszkriminációval és túlkapásokkal szemben. Az amerikai értékelés szerint vegyes a kép Vietnámban, ahol a kormány új istentiszteleti helyek százainak a létesítését engedélyezte, azonban a helyi hatóságok lassan veszik nyilvántartásba a kisebbségi vallási csoportokat, vagy meg is tagadják tőlük a regisztrációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik