Nagyvilág

A terror idővonala

19 gépeltérítő, 4 járaton, 4 célponttal – így történt szeptember 11.

A szeptember 11-i események rekonstruálásánál szembe kell néznünk a ténnyel, hogy bizonyos eseményeket illetően senki sem tud biztosat mondani. Hogy pontosan mi zajlott le az eltérített gépeken, nem tudni. Hogy minek köszönhetően jutott át mind a 19 gépeltérítő a reptéri ellenőrzéseken, nem tudni. Hogy hol került homokszem a nemzetbiztonsági gépezetbe, nem tudni. A szemtanúk beszámolói ellentmondanak egymásnak, az ügyben lefolytatott hivatalos vizsgálat eredménye pedig számos ponton nem egyértelmű.

A rendelkezésünkre álló nyilvános anyagok alapján megpróbáltuk felvázolni szeptember 11. kronológiáját – a terv „agyaként” aposztrofált Mohamed Atta hajnali elindulásától Bush elnök késő esti beszédéig.

5:30, Portland – Mohamed Atta és Abdulaziz Alomari kijelentkeznek a portlandi Comfort Inn motelból, és bérelt autójukkal a portlandi nemzetközi repülőtérre hajtanak. A kocsit később itt foglalja le az FBI.

5:43, Portland – Atta és Alomari kezeltetik a jegyüket a belföldi járatokhoz tartozó kapukhoz. Alomari nem ad fel bőröndöt, Atta viszont kettőt is, amik miatt random biztonsági ellenőrzésre kiállítják a sorból. Mivel az ellenőrzés alatt nem találnak semmi szokatlant, továbbengedik őket – a két (egyenruhákat, kezelési útmutatókat és névtáblákat tartalmazó) bőröndöt azonban nem pakolják fel a gépre. A beszállást ellenőrző egyik reptéri alkalmazott, Michael Tuohey megjegyzi magának a két alakot. Atta és Alomari első osztályra és csak egy útra szóló, 2500 dolláros jeggyel repülnek, ami szokatlan ezen a járaton, ráadásul Atta nagyon rossz színben van, „úgy néz ki, mint egy két lábon járó hulla”. A plusz ellenőrzés miatt láthatóan mérges volt, ehhez képest Alomari „bugyuta” mosollyal az arcán tűrte a procedúrát, és alig beszélt valamit angolul. Touhey megjegyzi, hogy mindkét férfi zakót és nyakkendőt visel – ezt az állítását később semmivel sem tudja bizonyítani, mivel a posztját figyelő kamera nem működött aznap, a következő emeleten pedig Atta és Alomari már nem viselt sem zakót, sem pedig nyakkendőt. Touhey az FBI-nak bevallotta, első ránézésre terroristának gondolta a két férfit, viszont azzal győzködte magát, hogy biztos csak az arabokkal szembeni előítéletek miatt gondolja így.

6:00, Portland – Atta és Alomari bostoni gépe (Cogan Air 5930) felszáll. A velük utazók szerint a két férfi egyáltalán nem viselkedett furcsán, néha beszélgettek, de egyébként iratokat tanulmányoztak az úton.

6:00, Tel Aviv – Az izraeli Odigo Inc. munkatársait egy antiszemita kirohanásokat tartalmazó üzenetben figyelmeztetik, hogy két óra múlva „valami nagy dolog” fog történni New Yorkban – a vállalat amerikai székháza alig két háztömbnyire található a WTC-től. A cég munkatársai azonnal értesítik az FBI-t, majd átadják az üzenet küldőjének adatait.

6:00, Longboat Key, Florida – George W. Bush elnök éppen a reggeli kocogásához készül, amikor „közel-keleti kinézetű” férfiak egy csoportja megérkezik az elnök szállásául szolgáló Colony Beach Resortba. A férfiak azt állítják, elnöki interjúra érkeztek, mivel azonban nincs időpontjuk, a biztonságiak elküldik őket. Az elemzők a mai napig vitatkoznak, hogy csak egy random esetről volt-e szó, vagy a csoport az elnök életére akart törni – két nappal korábban ugyanis Ahmed Massoud pontosan így lett merénylet áldozata.

6:20-7:48 – Az összes későbbi gépeltérítő becsekkol a számukra kijelölt repülőtereken. A 19 férfiból kilencet extra biztonsági ellenőrzésnek vetnek alá, mivel azonban semmi különöset nem találnak náluk, mindannyian beszállhatnak a gépekbe.

6:30, Truro, Massachusetts – A NORAD rendszerébe tartozó, 250 km hatósugarú J53-as radar előre betervezett karbantartási munkálatok miatt leáll – a radar hiánya később jelentősen megnehezítette, hogy az American Airlines eltérített 11-es járatát megtalálják.

6:45, Boston – Leszáll a Portland-Boston járat, a fedélzetén Mohamed Attával és Abdulaziz Alomarival. A két férfi pár perccel később becsekkol a United Airlines Los Angelesbe tartó, 11-es járatára – a járaton utazó három másik gépeltérítő nagyjából ugyanekkor ér ki a repülőtérre. Atta és társai számos kamerával felszerelt biztonsági kapun áthaladnak a felszállás előtt.

6:45, Newark – A United Airlines 93-as, san francisco-i járatára várakozó gépeltérítő, Zidah Jarrah felhívja a Németországban élő barátnőjét telefonon. A nő később azt vallotta, a beszélgetés nagyon rövid volt, és furcsának találta, hogy Jarrah csak azt ismételgette, hogy szereti őt.

6:52, Boston – Az egyik gépeltérítő, Marwan al-Shehhi felhívja reptéri váróterem fizetős telefonfülkéjéből Mohamed Attát. Röviden beszélnek, és megállapodnak, hogy a tervek szerint folytatják az akciót.

7:59, Boston – Az American Airlines 11-es járata 14 perces késéssel felszáll – mind az 5 gépeltérítő a fedélzeten van.

8:01, Newark – A United Airlines 93-as járata felszálláshoz készülődik, de a pálya túlzsúfolt, ezért várniuk kell – 4 gépeltérítő van a fedélzeten.

8:11, Washington D.C. – Az American Airlines 77-es, Los Angelesbe tartó járata felszáll – 5 terrorista van a fedélzeten.

8:13 – A 11-es járat utolsó rendes kommunikációja a repülésirányítókkal – a gép innentől kezdve nem teljesíti az irányítók utasításait.

8:14 – A gépeltérítők utolsó 5 fős csoportja is felszáll a United Airlines 175-ös, Los Angelesbe tartó járatával.

8:20 – A 11-es járat egyik utaskísérője, Betty Ong telefonon értesíti a légitársaságot, hogy a gépet eltérítették. A pilótafülke ajtaját nem tudják kinyitni, és a terroristák leszúrtak két utaskísérőt. Ong azt is elmondja, hogy a járaton nagyon nehezen kapnak levegőt.

8:24 – A repülésirányítók a következő adást fogják a 11-es járatról: „Van néhány repülőnk. Csak maradjanak csöndben, és akkor minden rendben lesz. Visszafordulunk a reptérre… (pár másodperces szünet)… Senki se mozduljon! Minden rendben lesz. Ha megmozdulnak, azzal veszélybe sodorják magukat és a gépet. Csak maradjanak csöndben!” Az FBI úgy gondolja, Mohamed Atta feltehetően a gép hangosbeszélőjét akarta használni, azonban véletlenül rossz gombot nyomott meg.

8:26 – A 11-es járat 100 fokos fordulatot tesz déli irányba, és New York felé tart.

8:34 – Újabb rádióadás a 11-es járatról: „Kérem, hogy senki se mozduljon. Éppen visszafelé repülünk, a reptérre. Ne próbáljanak meg semmi hülyeséget.”

8:42, Newark – Negyven perces késéssel felszáll a United Airlines 93-as járata.

8:42-8:46 – A 175-ös járaton átveszik az irányítást a terroristák.

8:44 – A 11-es járat egyik utaskísérője, Amy Sweeney felhívja az American Airlines dallasi központját. Amikor megkérik, hogy nézzen ki az ablakon, és írja le, hogy mit lát, Sweeney a következőket mondja: „Vizet látok. Épületeket látok. Épületeket látok… Alacsonyan repülünk, nagyon, nagyon alacsonyan repülünk, túlságosan alacsonyan repülünk… (pár másodperces szünet)… Ó Istenem, túl alacsonyan repülünk!” A hívásnak ekkor vége szakad.

8:46, New York – A 11-es járat durván 790 km/h-s sebességgel becsapódik a Világkereskedelmi Központ Északi Tornyába, a 93. és 99. emelet közé. Ismétlődő lökéshullámok rázzák meg az épületet, a gépben lévő üzemanyag pedig begyújtja azt. A 93. emelet alatti irodákból az emberek menekülnek – a becsapódás fölötti irodákból már lehetetlen lejutni.

8:48-10:28, New York – Az égő irodákba szorult emberek (legalább száz, de egyes beszámolók szerint durván 250) a tűz és a füst elől kiugranak az Északi Toronyból. Az épület előtt álló Daniel Suhr életét veszti, amikor az egyik ugró rázuhan. A sűrű füst és az épületek elhelyezkedése miatt az embereket nem lehet helikopterrel evakuálni.

8:50-8:54 – A terroristák megkezdik a 77-es járat eltérítését.

8:52 – A 175-ös járat egyik utasa, Peter Hanson felhívja az édesapját: „Azt hiszem, bejutottak a pilótafülkébe. Leszúrtak egy utaskísérőt, és talán megöltek még valakit. A gép nagyon furcsán repül. Hívd fel a United Airlines-t, és mondd meg nekik, hogy a 175-ös Boston-Los Angeles-járatot eltérítették.” Hansonnal egy időben az egyik utaskísérőnek is sikerül felhívnia a légitársaság chicago-i irodáját: elmondja, hogy mindkét pilóta halott, és valószínűleg a terroristák vezetik a gépet.

8:55, New York – A Világkereskedelmi Központ hangosbeszélőjén keresztül arról tájékoztatják a bent lévőket, hogy az épület biztonságos, ezért nem szükséges evakuálni.

8:55, Sarasota, Florida – Bush elnök éppen az Emma E. Booker Általános Iskolát látogatja meg, amikor egyik munkatársa, Karl Rove arról tájékoztatja, hogy egy kisebb, kétmotoros gép belerepült a Világkereskedelmi Központba.

8:56 – A 77-es járat eltűnik a radarokról, és „láthatatlanul” halad Washington D.C. felé.

8:58 – A 175-ös járat megváltoztatja a repülési útvonalát, és New York felé indul.

9:00 – Peter Hanson a 175-ös járat fedélzetéről ismét felhívja az apját: „Apa, ez egyre rosszabb. Leszúrtak egy utaskísérőt, késük van, és könnygázuk, és azt állítják, hogy van náluk egy bomba is. Az utasok rosszul vannak, és páran elhányták magukat. A gép rázkódik, nem hiszem, hogy a pilóták vezetik, szerintem le fogunk zuhanni. Azt hiszem, Chicagóba tartunk, hogy nekirepüljünk egy épületnek. Ne aggódj apa, ha így lesz, nagyon gyorsan fog történni. Istenem, Istenem…” A hívás egy nő sikolyával ér véget.

9:03, New York – A 175-ös járat 950 km/h-s sebességgel nekirepül a Világkereskedelmi Központ Déli Tornyának, a 77. és a 85. emelet között. A becsapódást milliók nézik élőben szerte a világon. A gép darabjai a toronytól hat háztömbnyire érnek földet. A Déli Torony kiürítését csak ekkor kezdik meg, sokan azonban nem lefelé, hanem a tető felé indulnak el, hogy onnan mentsék ki őket – a tetőre vezető ajtók azonban zárva vannak. A szemtanúk beszámolói szerint a második gép elkerülhette volna a becsapódást, csak az utolsó pillanatban fordult rá a toronyra.

9:05, Sarasota, Florida – Az Egyesült Államok elnöke éppen egy mesét készülne felolvasni a diákoknak, amikor Andrew Card kabinetfőnök odalép hozzá: „Egy második gép belerepült a másik toronyba. Amerikát megtámadták.” Bush úgy dönt, nem akarja megijeszteni a diákokat, ezért belekezd a felolvasásba.

9:23 – A 93-as járat pilótafülkéjébe üzenetet továbbítanak: „Figyeljenek, mert a fülkébe megpróbálhatnak illetéktelenek bejutni. Két gép nekirepült a Világkereskedelmi Központnak.”

9:25 – Az AP arról számol be a CNN-nek, hogy a gépek becsapódása „terrorista akció” volt.

9:28 – A 93-as járat pilótafülkéjébe bejutnak a gépeltérítők. Az akciót a clevelandi repülésirányítók végighallgatják a rádión. „Mindenki maradjon nyugton. Bomba van nálunk!”

9:29, Sarasota, Florida – Bush elnök először szólal meg nyilvánosan a nap eseményeivel kapcsolatban. Az általános iskola tanárai és a diákok előtt kijelenti, hogy visszatér Washingtonba, mert a „nemzetet tragédia érte”. Szavait döbbent csend fogadja. Az elnöki stábból ekkor még senki sem tud a többi eltérített gépről.

9:33, Washington D.C. – A titkosszolgálat éppen elrendelné a Fehér Ház kiürítését, amikor a repülésirányító központ tájékoztatja őket, hogy a 77-es járat változtatott az útvonalán, és a Ronald Reagan Nemzetközi Repülőtér felé tart. A gép két perccel később azonban visszafordul, ezért azonnal elkezdik a Fehér Ház evakuálását.

9:37 – A 77-es járat becsapódik a Pentagon nyugati szárnyába. Az épület azonnal kigyullad, az ott található irodák nagy részét azonban nemrégiben renoválták, így még üresen álltak.

9:37 – A 93-as járat hangosbeszélőjén keresztül Ziad Jarrah az utasokhoz szól: „Öhm, itt a kapitány beszél. Szeretném, ha mindenki a helyén maradna. Bomba van a fedélzeten, és visszamegyünk a repülőtérre. Kérem, maradjanak csendben.”

9:45 – Hivatalosan lezárják az Egyesült Államok légterét, és minden járatot Kanadába és Mexikóba továbbítanak. Szeptember 14-ig csak az orvosi és fegyencjáratok, illetve a hadsereg gépei szállhatnak fel és le az USA területén.

9:52 – Az NSA elfog egy telefonbeszélgetést egy Osama bin Ladenhez köthető személy, és egy ismeretlen között Grúzia területéről. A két férfi arról beszél, hogy egy célpont még mindig hátra van.

9:57 – A United Airlines 93-as járatán az utasok megkísérlik visszaszerezni a gép fölötti irányítást a terroristáktól.

9:59, New York – A Világkereskedelmi Központ Déli Tornya összeomlik. A legtöbb szemtanú a helyszínen robbanásra, vagy újabb becsapódásra gondol, és csak a porfelhő ritkulása után döbbennek rá, hogy a torony nincs többé. Egy perccel később az összes tűzoltót kirendelik az Északi Toronyból.

10:03 – A 93-as járat az utasok és a terroristák közötti harc következtében 129 kilométerre délkeletre Pittsburgh-től lezuhan. A hivatalos jelentés szerint a gép célpontja vagy a Fehér Ház, vagy pedig a Capitolium volt.

10:20 – Bush elnök az Air Force One fedélzetéről arról tájékoztatja a földalatti bunkerbe időközben levitt alelnököt, hogy engedélyt adott az eltérítettnek ítélt járatok lelövésére.

10:28, New York – A Világkereskedelmi Központ Északi Tornya összeomlik. Az épület északnyugati alsóbb emeletei az összeomlás után egy ideig állva maradnak, majd azok is ledőlnek.

10:49 – A CNN bejelenti, hogy a hatóságok nekikezdtek New York és Washington D.C. bizonyos kerületeinek kiürítéséhez.

16:00 – Az amerikai hírügynökségek nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva azt állítják, hogy a támadások mögött feltehetően Osama bin Laden áll.

20:30, Washington D.C. – Bush elnök a Fehér Házból intéz beszédet az amerikai néphez. „Honfitársaim, a mai napon az életünk, a szabadságunk került szándékos és halálos terrorista akciók célkeresztjébe. Legnagyobb épületeinket ugyan megingathatják ezek a támadások, az alapokat azonban, amikre Amerika épült, nem érhetik.”

Ön is emlékszik rá, hogyan értesült tíz éve a terrortámadások híréről? Munkában volt? Iskolában? Telefonon hívták? Ossza meg velünk élményeit a Facebook-on!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik