Nagyvilág

Magyar politikusok is mérgesítették a magyar-szlovák viszonyt

A WikiLeaks szerint amerikai diplomaták "bölcs politikusnak" nevezték Csáky Pált, de jelezték, rendkívül kockázatos politikát folytat.

Amerikai diplomaták szerint nemcsak Robert Fico volt szlovák kormányfő alattomossága, hanem a szlovákiai magyar politikusok retorikája is negatívan befolyásolta a szlovák–-magyar kapcsolatokat. Ez derül ki a pozsonyi amerikai nagykövetségnek a közelmúlt kétoldalú kapcsolatait elemező jelentéseiből, amelyeket a WikiLeaks portál tett közzé – írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdán.

Az összeállítás szerint a nagykövetség 2006-tól összesen 14 jelentést írt a szlovák-–magyar kapcsolatokról. Külön foglalkoztak Malina Hedvig, a 2006-ban Nyitrán megvert magyar diáklány ügyével, Sólyom László magyar államfő Szlovákiából való kitiltásával, és azzal is, hogyan formálják a két ország kapcsolatát a szlovákiai politikusok kijelentései.

Egy 2007-ben írt jelentés szerint Robert Fico akkori miniszterelnök bárkit megtámad, csak hogy elfeledtesse azokat a bírálatokat, amelyeket pártja a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) alkotott koalícióért kapott.

“Ezen a téren kapóra jöhet számára a sajtó, az ellenzék, a nonprofit szervezetek, de az úgynevezett magyar kártya is (…) Azzal, hogy az SNS-t kormányszintre emelte, maga is egy korrupt idegengyűlölő szerepét vállalta fel” – olvasható az érzékeny minősítésű jelentésben. A nagykövetség ugyanebben a táviratban még “bölcs politikusnak” nevezte Csáky Pált, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökét, de jelezte, amióta pártelnök lett, rendkívül kockázatos politikát folytat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik