Putyin ellenzi az internet korlátozását

Modern államokban nem szabad korlátozni az Internet szabadságát – jelentette ki az orosz kormányfő.

Korábban a témában:

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerint mindig be lehet vezetni az ellenőrzést, „a kérdés csak az, hogy vajon az államnak van-e joga beavatkozni”. Putyin erről egy iskola diákjainak beszélt a tanévkezdés alkalmából tett látogatásán.

Egy diáknak az internet korlátozásával kapcsolatos kérdésére válaszolva Putyin azt mondta, hogy a tiltás nem a legjobb módja a gyermekpornográfiától a “negatív politikai felhívásig” terjedő jelenségek elleni harcnak. “Lehetetlen ezeknek útját állni, egyszerűen meg kell értetni az emberekkel, miről van szó, hogy ellenállás fejlődjön ki bennük velük szemben” – fogalmazott az orosz kormányfő.

A modern világban nem lehet korlátozni semmit, egyszerűen jobban kell dolgozni ezen a területen” – tette hozzá, a Reuters szerint arra utalva, hogy az orosz kormánynak jobban kell felhasználnia az internetet az ellene irányuló, a világhálón megjelenő bírálatok ellensúlyozására.

A hírügynökség szerint megjegyzéseivel Putyin nyilvánvalóan azokat az aggodalmakat próbálta eloszlatni, hogy kormánya a jövő évi elnökválasztások előtt lecsaphat az ellenzékre. Oroszországban, ahol a médiát az állam irányítja és az utcai megmozdulásokat szigorúan korlátozzák, az internet a szólásszabadság egyik utolsó bástyája – írta a Reuters.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.