Nagyvilág

Félszáz halott egy kaszinó elleni támadásban

Maszkos fegyveresek lövöldöztek egy észak-mexikói kaszinóban, majd felgyújtották az épületet. Több mint ötven halott.

A legfrissebb hírek szerint legalább 53 halottja van az észak-mexikói Monterrey városban csütörtökön történt támadásnak. A Mexikó harmadik legnagyobb városában a Casino Royale nevű szórakozóhelyet rohanták le az állarcos támadók.

Tüzet nyitottak az ott levőkre, akik aztán a mosdókba menekültek, hogy bezárkózzanak. A tettesek gyúlékony anyagot locsoltak szét, és lángra lobbantották a kétszintes kaszinót, így sokan bennégtek vagy füstmérgezésben haltak meg.

A tűzoltóknak és a mentőknek egy régi kotrógéppel kellett ledönteniük a falakat, hogy kimenekítsék a túlélőket, illetve kihozzák a holttesteket.

Felipe Calderón államfő “a terror és a barbarizmus aberrált cselekedetének” minősítette a támadást. Arra kérte Francisko Blake belügyminisztert, hogy személyesen irányítsa a nyomozást az ügyben.

A helyi sajtó beszámolója szerint az utóbbi időben váltak támadások célpontjaivá kaszinók, mert több tulajdonos elutasította, hogy védelmi pénzeket fizessen a kábítószer-kereskedelemhez kötődő bűnszövetkezeteknek. Ehhez hasonló

Nuevo León és fővárosa, Monterrey Mexikó ipari központjainak egyike, és a drogkartellek egyre erőszakosabb cselekedeteket hajtanak végre itt is. Július egyik hetében rekordszámú áldozatot szedett az erőszak Monterreyben: 71 embert öltek meg drogcsempészekkel kapcsolatba hozható összetűzésekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik