Nagyvilág

Nagy ijedtség és kisebb károk az amerikai földrengésben

Inkább csak ijedséget okozott az Egyesült Államok keletei partvidékén ritkának számító 5,8-es erősségű földrengés.

A Richter-skála szerint 5,8-es erejű földrengés Virginia állam Mineral körzetében történt, rengéscentruma 6 kilométer mélyen volt, a földmozgást Rhode Islandben és New Yorkban is érzékelték – közölte az Egyesült Államok geológiai intézete, amely 5,9-ről lefelé módosította a földmozgás erejét.

Washingtonban és New Yorkban elővigyázatosságból számos irodaházat kiürítettek a földrengés után. Washingtonban bezárták és evakuálták a nemzeti műemlékeket és emlékhelyet, s kiürítették a Pentagont és a kongresszusnak otthont adó Capitoliumot is.

A fővárosban a legnagyobb kár a nemzeti katedrálisban keletkezett: a 30 emelet magasságú neogótikus épület központi tornyáról letört és a földre zuhant három sarokcsúcs, a negyedik pedig elhajlott. A Capitolium épületében kisebb károk keletkeztek, a Kupolaterem (Rotunda) és a Szoborcsarnok padlóján vakolat és gipsz darabkák hevertek.

New Yorkból sem károkat, sem áldozatokat nem jelentettek. Az egyetlen “kivétel” a szexuális erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója volt, akit mindössze negyedórás tárgyalás alatt mentettek fel minden vádpont alól. A földrengés miatt kiürítették a bíróságot is, így a francia Strauss-Kahn mégsem kapta vissza útlevelét, arra várnia kell szerdáig.

A földrengés után másfél órával a keleti part minden repülőterén helyreállt a rend. Az egyetlen problémát az okozta, hogy a földön várakozó, illetve késve leszálló repülőgépek utasai – miután egyszerre engedték be őket – hatalmas sorokba voltak kénytelen várakozni az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat miatt.

A Martha’s Vineyard nevű üdülőhelyen pihenő Barack Obama elnököt tájékoztatták a földrengésről, s miután nem történt rendkívüli esemény, az elnök vissza is tért a golfpályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik