Megérkezésem történetének „kicsomagolása” előtt szeretnék visszaugrani indulásom napjára.
Fodrásznál voltam, mert csinos frizurával akartam megjelenni, illetve az is benne volt, hogy ki tudja, ezek a szolgáltatások itt mennyibe kerülnek. Talán a sors fintora volt, hogy kedvenc fodrászomnak épp a repülő vészkijárata mellett lévő ülésekről tartottam élménybeszámolót. Amit erről tudni érdemes: általában plusz költségért cserébe bárki választhatja az itt kialakított nagyobb lábteret, viszont ha nem mindegyik lett elfoglalva, szabad a vásár… (Fapados légitársaságokra gondolok.) Egy ilyen lehetőséget kihasználva már utaztam itt… Miután vészkijáratról van szó, semmi nem lehet az ülés alatt, az ölünkben, nem takarózhatunk a kabátunkkal, ha éppen fáznánk. Ez még mind rendben lenne, de miután elkezdtem fürkészni a körülöttem lévő dolgokat, egy „légi katasztrófa esetén” – dokumentumot látva, szemeim tágra meredtek: mit kell tenni a vészkijárat ajtajával, a gumi csúszdával. Ilyen esetben azt sem tudnám, hogy fiú vagyok-e vagy lány, nem hogy tudjam hogy kell ésszerűen viselkedni… Ha most megkérdezném, hogy kedves olvasó, mit gondolsz, hová szólt a Budapestről Koppenhágába tartó repülőre megváltott helyjegyem? A válaszom: pontosan, a vészkijárat mellé!
Ebben a parányi országban meglepő módon 92 repülőtér van. Egyébként Dánia fővárosában található az ország legnagyobb repülőtere (neve: Kastrup, mint nálunk Ferihegy), ami egyben Észak-Európa legforgalmasabb légi csomópontja is. Mivel főhadiszállásom nem Koppenhágában, hanem Sonderborgban van, nekem is részem volt az átszállásos izgalmakban.
Kicsit görcsbe ugrott gyomorral láttam hozzá az átszálláshoz, ennek oka: soha nem volt még benne részem, főleg nem egyedül. Mindezt csak fokozta, hogy egy olyan reptéren kell megtennem, ahol azelőtt még életemben nem jártam. Kilépve a gépbő, mintha egy városba csöppentem volna, mindenfelé üzletek, kávézók, mozgólépcsők, de táblák, hogy merre találom a bőröndjeimet, semerre nem mutattak. Szerencsémre egy magyar nagymama épp hazahozta unokáit, így az ő segítségével felfedeztem a futószalagon árván szaladgáló bőröndjeimet. Az információs tábla megtalálása után azon gondolkodtam, hogy fog négy óra gyorsan eltelni, mire felfedeztem, hogy három terminál van a reptéren, és nem ott kell becsekkolnom a másik gépre, ahová érkeztem. Közel két órás bolyongás után sikerült kiderítenem, hogy a Cimber Sterling légitársasága két terminálon is megtalálható, de mivel én belföldön repülök tovább, az egyesre kell eljutnom. Persze, hogy ezzel tisztába legyek, bejártam Tolnát-Baranyát…
Az egyes terminálon szinte egy olimpiai bajnok „győzelmével” ballagtam a check in pult felé, amikor a kedves reptéri dolgozó üdvözölt Dániában, majd megkérdezte, miért csak húsz kilogrammnak megfelelő poggyászjegyet vásároltam(harmincegyet nyomtak összesen a bőröndjeim). Hirtelen nem jutottam szóhoz, valami rémlett, hogy néztem a jegyen a súlyokat, de végül elővettem az egymillió dolláros vigyoromat, elmondtam, hogy most járok először az országban, így egy ejnye-bejnyével megúsztam.
Ha legközelebb sem figyelek oda, már 800 dán koronám fogja bánni, ami cca. 30 000 forint!
A „tipi-tapi” ellenőrzésre ezek után már reszkető lábakkal érkeztem. A rendszer „komolysága” ugyanolyannak tűnt, mint bárhol máshol. Az övemet és az órámat levetették rólam, majd jót derülve 2003-as útlevélképemen tovább engedtek. Közben sms-en keresztül a dán család érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Értesítettek, hogy az egyik barátjuk ugyanezzel a géppel megy Sonderborgba, keresni fog, ő pilóta egyenruhában van, így nekem egyszerűbb lesz megtalálni őt. Ez így is lett, majd miután jól elbeszélgettük a hátralévő időt, beszálláshoz készülődtünk. Kilépve a terminál ajtaján mintha egy magángépet pillantottam volna meg. Egyszerre volt izgalmas, még sosem utaztam cca. 45 személyes géppel, és félelmetes is.
![Belibbenésem Dániába [Andersen blog] 1](http://24.hu/app/uploads/2011/08/Repulo1.jpg)
Az időjárás nem sok jót ígért, szakadt az eső, de mivel egy olyan pilóta ült mellettem, aki még a repülőgép-szerelő is volt hajdanán, nyugodtan hajtottam álomra a fejem. Negyven percnyi utazás után a lábam Sonderborgban ért földet, ahol fogadó családom már izgatottan várta érkezésem.
Még több kép és nyalánkság a Facebookon!
