Nagyvilág

Szófia vizsgálatot indít a bolgár ápolónők líbiai megkínzása ügyében

Bulgáriában vizsgálatot indítanak a Líbiában nyolc éven át fogva tartott és megkínozott bolgár ápolónők ügyében.

Bulgária jogsegélyt fog kérni, amint a helyzet rendeződik Líbiában – mondta az ügyészség képviselője a bolgár hírügynökségnek. A 2007-ben egyszer már megkezdett, de többször félbeszakított vizsgálat célja a kínzások tetteseinek azonosítása. Hasonló vizsgálatot Tripoliban is lefolytattak, de az eredményéről nem tájékoztatták Szófiát.

Líbiában azzal vádolták meg az öt bolgár ápolónőt és egy palesztin orvost, hogy HIV-vírussal fertőztek meg 438 gyereket, akik közül 56 belehalt a kialakult AIDS-betegségbe. A nemzetközi szakértői cáfolat ellenére halálra ítélték a vádlottakat, akik a bírságon beismerték a terhükre rótt cselekményt. A nyomozás során tett beismerő vallomásukat később visszavonták, mert, mint mondták, a vallomást kínzás hatására tették.

Az ápolónők 2007 júliusában az Európai Unió közbenjárására kiszabadultak, és Bulgáriába érve beszámoltak az átélt tortúráról. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök hétfőn annak a véleményének adott hangot, hogy Moammer Kadhafi líbiai politikust nemzetközi bíróság előtt kell felelősségre vonni a bűntetteiért, köztük a bolgár ápolónők ügyéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik