Petr Hájek szerint az, hogy Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter „poskok”, azaz lakáj néven emlegette őt, az „államfő megsértésének” minősül, és ezért jogi lépéseket helyez kilátásba.
A cseh külügyminiszter a Tyden című cseh hetilapnak nyilatkozva nevezte lakájnak a hivatalnokot, azzal összefüggésben, hogy Hájek „elfajzott polgároknak” minősítette a prágai melegfelvonulás résztvevőit, és ettől a kijelentésétől Václav Klaus államfő nem volt hajlandó elhatárolódni. „Igen, lakája, Hájek, az ő (Klaus) nevében mondta ezt. Erre Klausnak megvannak az emberei. Ez a populizmus jele” – szögezte le az interjúban a külügyi tárca vezetője.
Schwarzenberg a hivatalnok bejelentésére válaszul annyit mondott, hogy amikor Václav Havel államfő hivatalvezetőjeként dolgozott, ő megtiszteltetésnek vette, ha az elnök „lakájának” nevezték. „Sajnálom, hogy ez mostanra megváltozott” – tette hozzá.
Az elnöki hivatal helyettes vezetője azt állította, hogy Schwarzenbergnél „napi rutinnak” számítanak a „sértegetések és a közönséges nyilatkozatok”, és saját maga miatt nem is reagálna szavaira. Ebben az esetben azonban az államfő durva megsértéséről van szó, épp ezért „jogi eszközökkel” fogja megvédeni magát.
