Nagyvilág

Izrael megtorolja a csütörtöki merényletet

Hét újabb légicsapást hajtottak végre a Gáza övezetben csütörtök éjjelaz eilati merényletek és az Askelón városa elleni rakétatámadások miatt.

A légicsapásokban – amelyek közül legalább kettő a Hamász katonai szárnyának két kiképzőtábora ellen irányult – meghalt egy 13 éves fiú, és további 17-en megsebesültek egy palesztin egészségügyi forrás szerint.

A terrortámadásnak és az azt követő tűzharcoknak nyolc izraeli halálos áldozata van.

A merényletek után a Gáza övezetből kilőttek négy rakétát Askelónra, de a “vaskupola” nevű izraeli elhárítórendszer elfogta ezeket.

Egy meg nem nevezett izraeli tisztségviselő szerint a merénylők a Gáza övezetből először az egyiptomi határon keresztül átjutottak a Sínai-félszigetre, és ott hatoltak be Izraelbe. Hozzátette, hogy az izraeli hatóságok már ismerték ezt a módszert.

Tal Rousso, az izraeli hadsereg déli regionális parancsnoka elmondta: a terroristák egyik célja az volt, hogy elraboljanak egy izraelit, és szintén a Sínai-félsziget érintésével a Gáza övezetbe hurcolják.

A merényletekben hat civil – köztük két nő -, valamint egy katona és egy rendőr halt meg. A sebesültek száma 26 – tette hozzá.

Az izraeli média értesülése szerint a rendőr a merénylőkkel vívott utolsó tűzharcban halt meg.

A légierő az első megtorló támadását a Gázai övezet déli részében lévő Rafah város egyik háza ellen hajtotta végre, amelyben a Népi Ellenállási Bizottságok (PCR) vezetője és több tagja tartózkodott: a támadásnak hat halottja volt, köztük a csoport vezetője, valamint annak helyettese. Helyi lakosok szerint meghalt a háztulajdonos kilenc éves fia is.

Az egyiptomi hadsereg egyik tisztségviselője közölte, hogy egy izraeli rakéta megölt két egyiptomi katonát és egy rendőrt, valamint megsebesített két másikat az országnak a Gáza övezettel közös határa mentén. A rakétát a megtorló akcióban részt vevő egyik izraeli helikopter lőtte ki Rafah város fölött.

Élesen elítélte az Izraeli elleni összehangolt merényletet az Egyesült Államok, az Európai Unió és külön Olaszország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik