Nagyvilág

Megműtötték a háborús bűnöst

Sérvműtéten esett át a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic. Eközben a hágai NT szóvivője cáfolta, hogy a volt katonai parancsnok a Bronovo kórházban lenne.

A Blic című belgrádi napilap szerint Mladicot még kedden a hollandiai Bronovo kórházba szállították, ahol szerdán sérvműtétet hajtottak végre rajta.

Nerma Jelacic, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) szóvivője azonban cáfolta, hogy Mladic a Bronovo korházban lenne, és kijelentette: “egyelőre nem közölhet részleteket a szóban forgó hágai vádlott egészségi állapotáról”. “Megerősíthetem, hogy (Mladic) nem hagyta el a shveningeni börtön épületegyüttesét” – hangsúlyozta.

Milos Saljic védőügyvéd a Blicnek elmondta, hogy “pár órával a sérvműtétje után Ratko Mladic felhívta a feleségét, Bosiljkát, és tízegynéhány percet beszélgetett vele. Elmondta neki, hogy a sebészeti beavatkozás a legnagyobb rendben zajlott le, és nagyon jól érzi magát. Az ügyvédnek Mladic felesége számolt be a részletekről, hozzátéve, hogy férje “kiváló hangulatban volt”- írja a Blic.

Eközben a NT ügyészsége azzal a javaslattal állt elő, hogy a Mladic elleni vádiratot osszák két részre. Az ügyészség – indoklásában – egyebek között Mladic egészségi állapotának esetleges megrendülésére hivatkozott. Az indítványról augusztus 25-én döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik