Nagyvilág

A prágai érsek kiakadt a melegfesztivál miatt

A katolikus elöljáró levélben kérte a cseh főváros polgármesterét, hogy ne legyen a prágai melegfesztivál fővédnöke.

“Tisztelem Önt, mert felelős és bátor ember. Ezért kérem Önt, hogy még egyszer fontolja meg az augusztus 10. és 14. közötti Prágai büszkeség rendezvény védnökségét” – írta Dominik Duka érsek még hétfőn, a fesztivál kezdete előtt két nappal Bohuslav Svoboda polgármesternek, a kormányon lévő jobbközép Polgári Demokratikus Párt (ODS) politikusának.

A katolikus elöljáró szerint az eseménysorozat “nyilvánvalóan” nem a homoszexuálisok jogainak tiszteletben tartásáról szól, hanem egy “könnyed életstílust népszerűsít”, amely “nem felelős” és “nem méltóságteljes”. A rendezvény az érsek szerint destabilizálja a társadalmat. Mint kifejtette, a fesztivált pártolók lényegében tagadják a gyerekeknek a biológiai szülőkhöz, egy anyához és egy apához való jogát –  írta csütörtökön a Pravo című prágai napilap.

Előzőleg Václav Klaus cseh államfő is bírálta a prágai polgármestert a rendezvény megtartásáért. Egy szélsőjobboldali párt és a Fiatal Kereszténydemokraták is bejelentették, hogy tiltakozó felvonulást rendeznek a melegfesztivál miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik