Nagyvilág

Próbaúton az első kínai repülőgép-hordozó

Kína a vízre bocsátott első repülőgép-hordozóját 1998-ban vette meg Ukrajnától 20 millió dollárért.

Elindult próbaútjára az első kínai repülőgép-hordozó – jelentette szerdán a Hszinhua kínai hírügynökség. A hadihajó szerda reggel futott ki a Liaoning (Liaoning) tartománybeli Talien (Dalian) kikötőjéből. A kínai hadsereg illetékesei szerint a próbaút rövid lesz, s utána a hajó visszatér a kikötőbe, hogy folytassák korszerűsítését.

Kína a vízre bocsátott első repülőgép-hordozóját 1998-ban vette meg Ukrajnától 20 millió dollárért. Akkoriban a hajó 70 százalékban kész állapotban volt. A 306 méter hosszú, Varjag osztályú hordozót akkori hivatalos közlés szerint úszó szállodának és kaszinónak szánták, de a szigorú biztonsági intézkedések miatt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy Peking saját anyahajót kíván építeni. A programról a kínai vezetés hosszú időn át hallgatott. A kínai védelmi minisztérium csak két hete erősítette meg hivatalosan, hogy folyik a régi repülőgép-hordozó átalakítása.

Megfigyelők szerint Kína négy repülőgép-hordozó megépítését tervezi. Feltételezések szerint a Varjaghoz hasonló célt szolgál két másik volt szovjet repülőgép-hordozó, a Kijev és a Minszk is, amelyeket Kína szintén a 90-es évek végén vett meg. A hivatalos közlés szerint az anyahajók az északkelet-kínai Tiencsin (Tianjin), illetve Sencsen (Shenzhen) dél-kínai kikötőváros vidámparkjának fő attrakciói lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik