Nagyvilág

Nem házasodhat, beperli a kormányt

Egy japán nő szerint az ország polgári jogkönyve ellentétes az alkotmánnyal, mert megtiltja, hogy a nők a válást követő fél éven belül újraházasodjanak.

Az Okajama prekfektúrában élő nő azt állítja, érzelmi károkat szenvedett, mert a férfiakra nem vonatkozik ez a szabály, noha a japán alkotmány kimondja, hogy minden ember egyenlő. A húszas éveiben járó fiatal nő 1,65 milliárd jenes kártérítésért folyamodott az okajamai kerületi bíróságnál.

A japán legfelsőbb bíróság 1995-ös állásfoglalása szerint a polgári törvénykönyvben foglalt “átmenet” azokat a vitákat hivatott megelőzni, amelyek egy gyermek apaságáról pattanhatnának ki. Az ENSZ egyik bizottsága azonban később sürgette a távol-keleti országot, hogy számolja fel ezt a kitételt, mert hátrányos megkülönböztetésnek számít.

A pereskedő nő 2008 októberében ment feleségül jelenlegi férjéhez, hét hónappal azután, hogy elvált előző hitvesétől. Korábban már – sikertelenül – kártérítést követelt az országos és a helyi kormányzattól is, mert a hatóságok nem fogadták el kislányának születési bizonyítványát, mivel a második férjétől származó gyerek a korábbi partnertől való válás utáni 300 napon belül született. A jelenlegi jogszabályok csak akkor fogadják el apának az új férjeket, ha a gyerek a házasságkötés után legalább 200 nappal született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik