Nagyvilág

A kormány brutálisan elfojtja a tiltakozó akciókat

A szíriai hadsereg harckocsikkal hatolt be Hama városába, sokan meghaltak a támadásban.

A szíriai kormányerők vasárnap hajnalban harckocsikkal behatoltak Hama városába, hogy letörjék a rendszerellenes tiltakozásokat – közölték helybeliek.

Egyes adatok szerint legalább 45 halottja van a szíriai kormányerők vasárnap hajnali támadásának Hama városában – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.”A hadsereg és a biztonsági erők hajnalban behatoltak a városba, tüzet nyitottak a civilekre, megöltek 45 embert és több tucatnyit megsebesítettek” – idézte a helyi egészségügyi forrásokat a szervezet elnöke.

Egy orvos elmondta, hogy a város egyik kórházában 51 sebesültet láttak el. Kevés a vér a beavatkozásokhoz. Egy másik kórházat harckocsik vették körbe. A páncélosok a város nyugati, Báb Sabi nevű negyedét lőtték – mondta a hamai orvos. Hozzátette, hogy a harckocsik négy irányból támadnak. Géppuskáikból válogatás nélkül tüzelnek, és áthatolnak a helybeliek által emelt útakadályokon. Egy szemtanú elmondta, hogy a helyi elektromos művek és a központi börtön tetejéről mesterlövészek lövöldöznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik