Nagyvilág

Száznál is több áldozata lehet a kongói hajóbalesetnek

Legalább 220 ember volt azon a hajón, amely Equateur tartományban a Tshuapa folyón összeütközött egy bárkával, és elsüllyedt.

Több mint száz ember életét veszthette csütörtökön egy hajóbalesetben a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részén – közölte az óriási kiterjedésű, több mint három franciaországnyi területű afrikai ország egyik tartományának vezetése.

A tájékoztatás szerint legalább 220 ember volt azon a hajón, amely Equateur tartományban a Tshuapa folyón összeütközött egy bárkával, és elsüllyedt.

Százöt embernek sikerült kievickélnie a partra, a többieket – legalább 115 embert – csütörtök éjszaka még eltűntként tartották nyilván.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban – burkolt utak híján, és amiatt, hogy óriási területeket borít sűrű esőerdő – bevett szokás a folyókon való közlekedés. A hajók azonban sok esetben rozogák, és majdnem mindig túlterheltek, ezért sok a baleset. A helyi hivatalos statisztika szerint 2009-ben több mint 2 ezren vesztették életüket hajóbalesetben az egykori belga gyarmat folyóin és tavain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik