Nagyvilág

Megölték a líbiai lázadók katonai parancsnokát

Abdel-Fattah Júniszt a líbiai felkelők fellegvárában, az északkeleti Bengáziban lőtték le két másik magas rangú tiszttel együtt.

Merényletben meghalt csütörtökön a líbiai fegyveres felkelést irányító katonai parancsnok – közölte a felkelők “kormányának”, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak a vezetője. Abdel-Fattah Júniszt a líbiai felkelők fellegvárában, az északkeleti Bengáziban lőtték le két másik magas rangú tiszttel együtt.

Júnisz egy meghallgatásra tartott, amelyre beidézték. Musztafa Abdul-Dzsalíl, az ÁNT vezetője szerint a “katonai műveletekkel összefüggő kérdésekre” akartak választ kapni a tábornoktól és két ezredesétől.

Olyan hírek is napvilágot láttak ugyanakkor, miszerint Júniszt – Moammer Kadhafi volt belügyminiszterét, aki februárban állt át a felkelők oldalára – még csütörtök hajnalban őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy a családtagjai továbbra is kapcsolatot tartottak a Kadhafi-rezsimmel.

Az ÁNT vezetője a (Kadhafi elleni) “február 17-i forradalom hősének” nevezte Júniszt, és azt mondta, elfogták annak a kis csoportnak a vezetőjét, amely kitervelte a parancsnok megölését.

Muszafa Abdul-Dzsalíl bírálta Kadhafit, amiért a líbiai vezető, mint mondta, megpróbálja megtörni a lázadás egységét, de nem utalt rá, hogy a tábornok gyilkosai a Kadhafi-rezsim emberei lettek volna. Ehelyett arról beszélt, hogy a felkelők kezén lévő városokban működő “fegyveres csoportok” tagjainak csatlakozniuk kell a felkeléshez, ellenkező esetben a lázadók le fogják őket tartóztatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik