Nagyvilág

Visszaéléssel vádolják a volt lett államfőt

A Lett Vöröskereszt tiltakozását fejezte ki jelképének pártlogóként való felhasználása ellen.

A Valdis Zatlers korábbi lett államfő által alapított párt logója egy vörös keresztet ábrázol kék alapon. A magyarázat szerint a logó egyrészt utalás a politikus eredeti foglalkozására, aki júliusban lejárt elnöki hivatali ideje előtt sebészként dolgozott, másrészt a vörös keresztbe rajzolt nyíl a sürgős beavatkozás szükségét szimbolizálja.

Valdis Nagobads, a Lett Vöröskereszt elnöke úgy nyilatkozott, hogy a jelkép felhasználásáról nem tájékoztatták és jogi lépéseket helyezett kilátásba Zatler Reformpártja (ZRP) ellen.

Az üggyel foglalkozni akar a genfi székhelyű Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) is, mivel a szimbólum nem csak különféle nemzeti törvények, hanem a nemzetközi jog védelme alatt is áll.

Zatlers harcot hirdetett az oligarchák ellen, akik gazdasági érdekei véleménye szerint egyre nagyobb teret nyernek a lett politikában. Egyes előrejelzések szerint a szeptemberi választásokon fontos szerep jut az újonnan alakult pártnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik