Nagyvilág

Beszállna a Malévba egy kínai légitársaság

A Hainan Airlines (HNA) kínai légiközlekedési csoport gondolkodik azon, hogy befektet a pénzügyi nehézségekkel küzdő Malévba.

Ha ez megvalósul, akkor a HNA lesz az első kínai légitársaság, amely egy európai légitársaságba invesztál.

A HNA szándéknyilatkozatot írt alá a Malévval együttműködésük elmélyítéséről, és tárgyalóküldöttséget menesztett Budapestre – mondta a meg nem nevezett forrás, hozzátéve, hogy legalább 4-5 hónapig tarthat, amíg elhárítanak minden akadályt a megállapodás megkötése elől.

Az ATWOnline érdekesnek tartja, hogy a HNA elnöke a múlt héten még azt mondta: a csoportot jobban érdekli egy új magyarországi légitársaság megalapítása. A HNA már 2004-ben is gondolkodott azon, hogy tulajdonrészt vesz a Malévban. Akkor azért vetette el az ötletet, mert európai légiforgalmi hálózata kicsi volt, és nagynak gondolta a pénzügyi kockázatot. Közben Csen elárulta, hogy a HNA-t érdekli a Hochtief német repülőtér-üzemeltető csoportból való részesedés.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben tett kínai látogatása idején az MTI-nek beszámolt arról, hogy tárgyalt Csen Fenggel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról.

A HNA Group június 25-én stratégiai megállapodást kötött a Demján Csoporttal, amelynek közleménye szerint a felek nagyszabású fejlesztéseket terveznek a logisztika, a reptérfejlesztés, a légiközlekedés, az ingatlanfejlesztés, a hotel- és bevásárlóközpont-fejlesztés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a pénzügyi szolgáltatások területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik