Nagyvilág

A volt elnök visszaszól: kevés az erős kéz!

Döntésképtelenség uralkodik az EU-ban - véli a korábbi vezető.

Az Európai Bizottság korábbi elnöke egy osztrák hetilapnak adott interjúban bírálta az európai politikusok döntésképtelenségét az euróválság napjaiban.

Romano Prodi a Profil friss számában közölt interjúban kijelentette: “Nem látok az EU-ban erőskezű vezetőket. A nagy országok is csak saját magukkal vannak elfoglalva. Ki vállalja manapság a felelősséget a közös európai érdekekért? Senki!” A németek szerinte Európa “mártírjainak” érzik magukat, ám “nem veszik tekintetbe, hogy országuk éppen az eurónak köszönhetően vált a korábbinál is erősebbé”.

Franciaország már csak jelképesen száll síkra Európáért, Olaszország pedig egyáltalán nem játszik fontos szerepet az európai porondon: már csak a kispadon foglal helyet – vélekedett hazájáról a volt római miniszterelnök.

A német és az olasz kormányfőnek Prodi a szemére veti, hogy helyi érdekek oltárán feláldozott fontos döntéseket. Angela Merkel kancellár “helyi választások miatt későbbre halasztott fontos döntéseket”. Silvio Berlusconi pedig 2013/14-re halasztotta a költségvetés megreformálásának programját.

Az Európai Bizottság egykori elnöke mindezek dacára hisz a közös európai fizetőeszköz fennmaradásában. Ugyanakkor arra számít, hogy “turbulenciák és káosz hosszú időszaka vár ránk”. A nehezén akkor fog túljutni az euróövezet, “ha majd a piacok felismerik, hogy az amerikai költségvetés sokkal rosszabb állapotban van, mint az európai adóssághelyzet”.

Prodi szerint nem szabad kettéosztani az euróövezetet, mert az újabb leértékelési versenyhez vezetne. “Ez azt eredményezné, hogy az erősebb tagállamok, így Németország és Ausztria gazdasága meggyengülne, a közös piac pedig feloszlana. Ez pedig az EU halálát jelentené” – vélekedett az olasz politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik