Nagyvilág

Lemondott a sajtóbotrányba került Murdoch-cég vezérigazgatója

Lemondott a súlyos etikai botrányba keveredett Murdoch-sajtóbirodalom nagy-britanniai cégcsoportjának vezérigazgatója.

Rebekah Brooks pénteken jelentette be, hogy távozik a lehallgatási botrány miatt megszűnt brit bulvárlapot kiadó News International vezetői pozíciójából. A News of the World című lapról az előző héten derült ki, hogy néhány éve feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. Brooks az eset idején a bulvárlap főszerkesztője volt, és az elmúlt napokban egyre erősebben követelték távozását a botrány miatt.

A rivális brit lapok által feltárt ügy azóta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányává fajult, amelynek következtében több politikai és rendőrségi vizsgálat is indult, és amely alapjaiban rengette meg Rupert Murdoch sajtómágnás globális újság- és médiabirodalmát.

Legutóbb az FBI kezdett nyomozásba Murdoch cége ellen. Azt akarják kideríteni, hogy a News Corporation médiabirodalom alkalmazottai megpróbálták-e lehallgatni a 2011. szeptember 11-i terrormerényletek áldozatainak mobiltelefonjait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik