Nagyvilág

Hatalmas tűz egy manhattani zsinagógában

A felújítás alatt álló New York-i zsinagógában jelentős károk keletkeztek. A több mint százéves épület teteje beomlott.

A New York-i tűzoltóság negyven tűzoltóautót és 170 tűzoltót küldött a Manhattanben égő zsinagógához, ahol helyi idő szerint hétfő este fél kilenckor csaptak fel a lángok. A tűzoltóknak nagyjából egy óra alatt sikerült megállítaniuk a tüzet.

A tűzvészben senki sem szenvedett súlyos sérüléseket. Négy tűzoltó könnyebben sérült oltás közben. A felújítás alatt álló épületben senki sem volt a tűz keletkezésének idején – írta a New York Times. A környező épületeket kiürítették.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a több mint tíz méter magas lángokkal égett tüzet, amely feltehetően a tetőn keletkezett. Az amerikai hatóságok közlése szerint a tető nagy része beomlott, és a tűz után csak pár darab gerenda maradt meg – közölte a Times.

A hatóságok a miatt is aggódnak, hogy esetleg komolyabb strukturális kárt okozott a tűz a több mint százéves épületben – idézte a CBS amerikai televízió Robert Sweeney New Yorki tűzoltóparancsnokot.

A nagyjából 110 éves zsinagógában május eleje óta tartottak felújítást, amellyel az eredeti tervek szerint szeptemberben végeztek volna. A felújítás miatt nem voltak vallási tekercsek az épületben, így a szent szövegek megmenekültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik